Akár be is fűthetünk a győri kályhamúzeumban
2008. szeptember 18. 16:56 MTI
Kályhatörténeti állandó kiállítás nyílik pénteken Győrött. A gyűjteménynek az 1986-ban elhunyt Fruhmann Antal kályhásmester hajdani lakóháza, műhelye és a telken felépült új pavilon ad helyet - mondta el Csécs Teréz, a Xántus János Múzeum igazgatóhelyettese.
A jó nevű kályhásmester végrendeletében a múzeumra hagyta az ingatlant. A felújított lakóház egyik helyiségét emlékszobává alakították az adományozó Fruhmann Antal tiszteletére - közölte a szakember. Hozzátette: a mester egykori műhelye nem csupán kiállítóhelyként kapcsolódik a múzeumi együtteshez, hanem interaktív tevékenységek helyszíne lesz, ahol az ügyes kezű gyerekek egyebek között csempét mintázhatnak, s festhetnek. Eközben bepillanthatnak a kályhaépítés titkaiba is egy tájékoztató film segítségével.
A pavilonban a Xántus múzeum eddig raktárban őrzött kályhagyűjteménye kapott helyet. A kollekció a 17. század végétől a 20. század első feléig szemlélteti a kályhásipar fejlődését. A gyűjtemény - amely a cserépkályhásság szakmai kutatóhelyeként is működik majd - jellegében egyedülálló az országban és Közép-Európában is - hangsúlyozta Csécs Teréz.
Az állandó kiállítás legrégibb darabjai az óriási barokk kályhák, amelyek kastélyok, rangos kúriák nagy belmagasságú termeinek díszei voltak. A múlt század elejét a szecessziós, karcsú polgári kályhák reprezentálják. Összesen 35 kályhát restauráltak, s állítottak ki, de az állandó kiállítást a továbbiakban még újabb darabokkal kívánják bővíteni. Legalább egy kályha befűtésének technikai feltételeit is megteremtik a közeljövőben, hogy a távfűtéshez szokott városi gyerekek megtapasztalhassák a meleget adó kályha hangulatát. Terveznek látványrestaurálásokat is, amikor az érdeklődők megnézhetik, hogy zajlik ez a tevékenység.
Az állandó kiállítás létrehozására az Oktatási és Kulturális Minisztérium Alfa programjából 38 millió forintot nyert pályázat útján a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, amelyet 5 millió forintos önrésszel egészített ki. A múzeum felhívására jelentkeztek támogatók, s pénzt, illetve munkát ajánlottak fel a kályhák restaurálásához. Ők a kályhák örökbefogadói. Van még örökbefogadásra váró iparművészeti érték - jegyezte meg az igazgatóhelyettes. A felajánlásokat a Rómer Alapítvány gyűjti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap