Nagymama a vezérkar élén, avagy Golda Meir és a jom kippuri háború

A Templom pusztulását vizionálták

Északon a szíriai előretörést nem lehetett megállítani. Dajan ekkor már amellett érvelt, hogy el kell hagyni a Golán-fennsíkot, és egy új védelmi vonalat kell kialakítani a Jordán folyó mögött a rajta lévő híd felrobbantását követően. Az arabok harci képességeit lenéző katona most már az ellenállás utolsó esélyét mérlegelte. Burkett leírása szerint rendkívüli jelenet játszódott le az izraeli főparancsnokságon. Dajan az ótestamentumi Jeremiás prófétához hasonlóan Izrael végének látomásával sokkolta a vezérkart: `a harmadik templom pusztulása is a küszöbön áll.` A jelenlévők mind megértették a párhuzamot: a babiloniak i.e. 586-ban rombolták le a Salamon által épített első templomot, a másodikat a rómaiak pusztították el i.sz. 70-ben.

E prófétálás után Dajan Golda irodájába ment, ahol bevallotta, hogy "mindent rosszul csinált", és figyelmeztette Goldát, hogy Izrael a katasztrófa szélén áll. Felajánlotta lemondását, de Golda ezt határozottan visszautasította, mivel jól tudta, milyen hatást váltana ki az amúgy is izgatott emberek között e háborús hős hirtelen távozása. Dajan látogatása azonban mélyen megrázta: hűséges tanácsadója, Lou Kaddar, magába mélyedve, szürke arccal és kétségbeesetten talált rá. Golda könnyek között közölte vele, hogy "Dajan a megadásról beszél". Orvost kért, hogy a tőle kapott tablettákkal megölhesse magát, nehogy az arabok kezébe kerüljön. A kétségbeesés e rövid és tőle szokatlan pillanata után, Golda ismét a régi volt. "A kritikusai által leginkább bírált tulajdonságai - rugalmatlansága, hatalmaskodó természete és vasakarata - váltak a legnagyobb erényeivé a háború idején, amikor elveszítette azt az embert, akire biztonsági ügyekben addig támaszkodott" - állítja Burkett.

Golda lelkiereje tovább nőtt az Elazar által tartott katonai eligazítás után. Elazar nyomás alatt megnyilvánuló higgadtsága éles ellentétben állt Dajan apokaliptikus látomásaival. A tartalékosok lassan megérkeztek a frontra, és a katonai helyzet fokozatosan irányíthatóbbá vált. Amikor a miniszterek aznap este megérkeztek az aktuális kormányülésre, Golda éppen a csapatmozgásokat tanulmányozta a térképen. Dajan ekkor továbbra is csüggedt hangulatban volt: a tartalékosokkal nem is foglalkozva azt javasolta, hogy a súlyos veszteségeket szenvedett csapatok vonuljanak vissza a szuezi térségbe, a könnyebben védhető Sínai-sivatagba. Javaslatát elutasították, Golda már Elazarra támaszkodott, Dajan egyre inkább háttérbe szorult.

Október 8-án, a háború harmadik napján Dajan előzetest adott a televíziós szerkesztőknek aznap estére tervezett beszédéből: be kell vallani az igazat a csatatéren történtekről, még akkor is, ha azt kell mondani, hogy az arabok átvették a kezdeményezést, és súlyos veszteségeket okoztak. "Nincs elég erőnk, hogy az egyiptomiakat a csatorna túloldalára kergessük."

Az egyik szerkesztő erre azt mondta: "Ha ugyanezt ma este a televízióban is elmondja, az úgy fog hatni az izraeli nép, a zsidó emberek és az arab országok önbizalmára, mint egy földrengés." Egy másik szerkesztő annyira megijedt, hogy értesítette Goldát, aki megakadályozta Dajan beszédét. Helyette egyik bizalmas emberét küldte a TV-be, aki óva intette az izraelieket, hogy "rövid háborúval" számoljanak, de elkerült minden olyan témát, amit Dajan ki akart fejteni.

Addigra már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hadi szerencse lassan Izrael mellé áll. A szíriaiakat sikerült visszavonulásra kényszeríteni a Golán-fennsíkról, és az egyiptomiak előrenyomulása is megakadt. A háborút Elazarra hagyva Golda minden erejét latba vetette, hogy amerikai segítséggel feltöltse a veszélyesen megcsappant izraeli fegyver- és lőszerraktárakat. Ez tárgyalásokat jelentett Henry Kissingerrel, az amerikai külügyminiszterrel, akivel Golda nem volt valami jó viszonyban. Azt gyanítva, hogy Kissinger egy szovjet-amerikai alkun fáradozik, közvetlenül Nixon elnökhöz fordult emlékeztetve őt arra, hogy elutasította a megelőző légicsapást, amely sok izraeli életét megmenthette volna.

Néhány napon belül megindult az utánpótlás szállítása. Golda elsírta magát, amikor az első szállítmányok megérkeztek. Az egyiptomiak kiűzése után elrendelte, hogy az izraeli csapatok keljenek át a Szuezi-csatornán. Most már az egyiptomi vonalak mögött voltak, és dél felé haladva sikerült bekeríteniük Szadat harmadik hadseregének 40 ezer katonáját. Tábornokai meg akarták semmisíteni a csapdába került egyiptomi sereget, de Washington azonnali tűzszünetet követelt. Vonakodva, de Golda beleegyezett, hogy közvetlenül Kissingerrel tárgyaljon. Az amerikai külügyminiszter tiszta ideg volt a találkozó előtt: "Azt hiszem, szörnyen dühös rám" - mondta. És Golda tényleg dühös volt, de megértette, hogy Izrael nem eshet ki "egyetlen igaz és hatalmas barátja kegyeiből."

1. Karizmatikus nagymama vezető pozícióban
2. Politikai udvarlás a Knesszet falain kívül
3. A Templom pusztulását vizionálták
4. Mit tudhat egy öreg hölgy a háborúról?