Nagymama a vezérkar élén, avagy Golda Meir és a jom kippuri háború

Karizmatikus nagymama vezető pozícióban

Amikor a független izraeli állam megalapításáért oly sokat tévő Golda Meirt 1969-ben az ország miniszterelnökévé választották, az alig 20 éves Izrael nem volt könnyű helyzetben: a környező arab országok mind az elpusztítását akarták. A már 70 éves és gyakran gyengélkedő miniszterelnök asszonyt sokan csupán átmeneti vezetőnek tekintették, akit félretolhatnak, ha megtalálják a megfelelő férfit a posztra. A három háborút túlélt ország számára, ahol a katonai parancsnokok játszották a legnagyobb szerepet, valószínűtlennek tűnt, hogy egy apró termetű, lötyögő ruhákban és ortopéd cipőkben járó nagymama beleszólhat az események alakulásába.

Ötéves miniszterelnöksége alatt Golda személyisége mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott a heves politikai viszályok jellemezte országban, ahol a gyengeség legkisebb jele is katasztrofális következményekkel járt. Izraelen kívül igen nagy tisztelet övezte, a közvélemény-kutatások rendszeresen őt választották világ legcsodálatraméltóbb asszonyának. Otthonosan mozgott az ENSZ-ben, a Fehér Házban, a Downing Streeten és az Elysée palotában. `Bátorsága, ereje és határtalan hűsége az új Izrael jelképévé vált` - mondta róla egy megfigyelő.

Ugyanilyen karizmatikus vezető volt Móse Dajan, a legendás tábornok, aki az 1967-es hatnapos háborút megnyerte Izrael számára. Golda kormányában hadügyminiszterként dolgozott, amikor 1973. október 6-án, Jom Kippurkor (az engesztelés napján) Egyiptom és Szíria meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen. A támadás teljesen felkészületlenül érte az országot, amely az összeomlás és egy újabb holokauszt szélére került, ahogy az arab tankok egyre beljebb nyomultak. Golda ebben a csaknem kilátástalan helyzetben elrendelte az atomfegyver-készlet készenlétbe helyezését. 13 kis atombombát kötöttek néhány Phantom típusú vadászbombázó aljára, amelyek Izrael veresége esetén kerültek volna bevetésre.

E két befolyásos vezető Izrael túléléséért folytatott együttműködését is körbejárja Elinor Burkett, amerikai írónő legújabb Golda Meir-biográfiája. Burkett öt éves kutatás után arra az igen érdekes következtetésre jut, hogy a közhiedelemmel ellentétben a magát "öreg hölgynek" tituláló Golda volt a háború igazi hőse, miközben Dajan, Izrael legnagyobb tiszteletnek örvendő katonája megroppant, és a megadást fontolgatta.

Burkett rengeteg miniszterelnököt, elnököt, tábornokot és nagykövetet felvonultató könyvében megjelenik egy alacsony rangú katonatiszt, aki Golda számára a sors kezévé vált. 1974 februárjának egyik hideg és nyirkos reggelén Motti Askenázi letáborozott Golda jeruzsálemi irodája előtt egy plakátot tartva a kezében, amelyen ez állt: "Nagymama, védelmed hibás volt, és 3000 gyermeked halott." A 75 éves miniszterelnök-asszony nem tudta nem észrevenni Askenazi vékony, szemüveges alakját, az egyszerű üzenet pedig csak elmélyítette az Izrael veszteségei felett érzett gyötrődését. Senki sem értette meg nálánál jobban, mennyire megrendítette a katasztrófa szélére sodródott Izrael önbizalmát ez a konfliktus. Azt is jól tudta, hogy az izraeliek őszinte választ várnak ama sorsdöntő kérdésre, miért is érte az arab támadás ilyen felkészületlenül a Közel-Kelet katonai szuperhatalmát

Askenázi a háború alatt gyalogsági kapitányként szolgált a Szuezi-csatornánál lévő egyik megerősített állásnál. A Budapest fedőnevű helyőrség volt az izraeli haderő (Israel Defence Forces -IDF) egyetlen olyan állása, amely tartani tudta magát az első egyiptomi roham idején. Askenazi a harcok kirobbanása előtt többször is figyelmeztette feletteseit egy esetleges támadásra, és gyakran panaszkodott a védelem hiányosságai miatt, de észrevételeinek soha nem szenteltek figyelmet.

Egy interjúban azt mondta, hogy a hadvezetés elleni tiltakozást erkölcsi kötelességének érezte, hiszen a háború rengeteg izraeli életét követelte - arányait tekintve az izraeli áldozatok száma megközelítette Amerika vietnami veszteségeit. Askenazi a politikai és katonai elitet vádolta a katasztrófáért, és azt hangoztatta, hogy csupán a fiatal tisztek és az egyszerű katonák bátorságának köszönhető, hogy nem omlott össze minden. Méltatta a parancsnoksága alatt szolgáló, kevés hadi tapasztalattal rendelkező katonák kitartását: "A meglepetésszerű támadás és az ellenség túlereje ellenére hosszú ideig keményen küzdöttek."

Amint Askenazi virrasztásának híre elterjedt, mások is csatlakoztak hozzá. Egy nap, amikor Golda kinézett az ablakán, újabb fájdalmas plakátot olvashatott: "A fiam nem csatában halt meg. Meggyilkolták, és gyilkosai a védelmi minisztériumban ülnek."

Az egyre dühösebb közvélemény nyomására Golda független bizottságot állított fel a hadvezetés kivizsgálására. A politikai megmaradásért folytatott küzdelemben Golda már csak árnyéke volt az egykor erős, büszke, magabiztos és mindenki által csodált vezetőnek. Annak ellenére, hogy pártja 1973 végén újabb választási győzelmet aratott, személyes népszerűsége gyorsan csökkent, és a jom kippuri háború katasztrófája kikezdte kimeríthetetlennek tűnő erejét. Három hónap múlva megtörten és betegen lemondott tisztségéről. Utolsó televíziós fellépésén ezt mondta: "Már soha nem leszek ugyanaz a Golda, aki a háború előtt voltam."

1. Karizmatikus nagymama vezető pozícióban
2. Politikai udvarlás a Knesszet falain kívül
3. A Templom pusztulását vizionálták
4. Mit tudhat egy öreg hölgy a háborúról?