Erotikus napló a magyar reformkorból

Szerelem, mély verem

`Ő bizonyítá [...] mit még neki mondék, senkivel sem közlé. A kis liba, tán azt hiszi, nekem is oly kevés eszem van, mint neki; bizony! Viszonzám, hogy az ellenkezőről bizonyos vagyok, hogy bármily csekélységet közlék vele, ő mind kicsacsogá s nékem ezáltal, ha nem rosszakaratból is, de szelességből, gondolatlanságból sok kellemetlenséget okozott. Ez őt keseríté, de én örvendtem, hogy alkalmam vala neki tudtára adhatni, hogy mégsem vagyok oly liba, minőnek tart, s hogy jól tudom, hogy ő Buirette-nek mondá, miképp dicsérgetem őt, s hogy ezen fiú az egész városban meséli, hogy szerelmes vagyok belé. Ez Lórinak csekélység, mivel ő maga minden hat hétben másba szerelmes. De nékem nem egyenlő, én ezt egy csorbának tartanám jó híremben, ha képes volnék Buirette-be szeretni. Én oly igen gyöngéd érzésű vagyok, minőről persze a soproniaknak s Lórinak à la tęte fogalmuk sincsen.`

Etelka arcképe, 1842

A fenti gondolatmenet, amint azt a régies hangzás sejtetni engedi, nem valamiféle, mostanság oly divatos dél-amerikai szappanopera egyik női szereplőjének elgondolkodtató monológja; pedig tartalmát tekintve akár az is lehetne. Ám nem az, hanem Slachta Etelka Sopronban élő hajadon naplóbejegyzése 1839. szeptember 29-éről.

Tévedés lenne azt állítani, hogy a 15 kötetben fennmaradt napló teljesen ismeretlen volt a korábbi évek történeti kutatásai számára. Már 1943-ban egy roppant érdekes közlés látott napvilágot a Soproni Szemle VIII. évfolyamának hasábjain: Csatkai Endre a napló soproni vonatkozású részeit tette közzé az érdeklődők számára. Nyilván nem véletlen, hogy a nagytudású művészettörténész érdemesnek találta sorait a nagyközönség elé tárni.

"Nem volt pénze, kurvához ment, s annak három húszast szándékozott adni. [...] Hogy ily tett után, alacsony vágyainak szolgálva s eleget téve a szégyen egy neme fogá el a tiszta szűz mellett, képzelhető. [...] Én eddig képzelém, hogy ő semmiképp sem kéjt vadászó. Én ezen erényt igen nagyra becsülém benne, ez vala egyike azon fő tulajdonoknak, melyek bennem érdeket gerjesztettek iránta - s most kénytelen vagyok azon szép gondolatot, őt e pontban legalább erényesnek látni, magamtól messze taszítani. Ha még nálunk lett volna, jelenlétem, az én közelségem őt annyira felhevítette volna, hogy tüzes kínjai csillapításául menedéket keresett volna egy kurvánál - de nem előre calculirozva, vadászva ezen kéjt. Ez alávaló, ez csúnya s nemtelen."

A naplóíró, zadjeli Slachta Etelka Slachta Ferenc és báró Hauer Teréz gyermekeként született Temesváron. A jogot végzett apa, Slachta Ferenc (1777-1837) a Felvidékről került az ország déli részére: ő maga még a Liptó vármegyében található Zadjelen látta meg a napvilágot, innen az előnév. Az apát 1829-ben Zomborba helyezték át kamarai adminisztrátornak. Innen aztán - eredményes tevékenysége újabb elismeréseként - Budára került 1836-1837 folyamán, immáron a királyi kamara tanácsosaként. Ekkor azonban, egész kevéssel új posztjának elfoglalását követően, a pályája csúcsán járó Slachta Ferenc váratlanul ágynak esett, majd többhónapnyi keserves szenvedést követően 1837. május 31-én elhunyt.

Az 1821. január 1-jén született Etelka ekkor alig 16 éves volt. Egy apa elvesztése mindig fájdalmas csapás, de az érzékeny lány rajongásig szerette apját, akinek szinte minden szavát, tettét áhítattal bámulta, példaképének tekintette őt. Érdemes idézni naplóját, több mint két évvel édesapja elvesztése után: "S te, atyám, kit én szinte imádva szeretek, kit én csak most, elvesztésed után megérlelt elmémmel foghatok egészen a maga remekségében fel, hogy annál fájdalmasabban érezzem veszteségedet, te, ki nékem mindenről oly igaz, oly tiszta fogalmakat adtál, te érezni tanítál..."

1. Szerelem, mély verem
2. Pajkos kézfogások az asztal alatt
3. Érzékiségem fel van ingerűlve