Modortalan szerelem, avagy a trubadúrok másik oldala

Szerelem kötöttségek nélkül

A lovagi-udvari szerelemben a nemes hölgy elérhetetlen eszménykép volt. A fiatal lovagok epekedve vártak valami jelet, egy huncut mosolyt vagy talán a keszkenő "véletlen" leejtését. A nőkhöz való ilyen jellegű hozzáállás azonban gátat szabott az egyéni vágyak zabolátlan kiélésének, az önmegtartóztatás pedig az egyház támogatását is elnyerte, mivel az erkölcsös élet az Utolsó Ítéletnél komolyan nyomott a latba.

Ugyanakkor a trubadúrköltészet szembeállította a szerelmet és a házasságot. Ez utóbbi megkötése ugyanis gyakran érdekből történt és a kölcsönös érzelmek ebben nem játszottak szerepet. Így tehát az imádott hölgy férje oldalán sokszor nem lehetett boldog. Ehhez társult még az is, hogy Andreas Capellanus 12. század végi álláspontja szerint vigyázni kellett a házasságon belüli gyönyörrel is, így aki házastársát bizonyos mértéken túli hevességgel szerette, az házasságtörőnek volt tekinthető.

Ha felütjük a kötetet, rögtön megérthetjük, hogy miért választották a találó Udvariatlan szerelem címet. A "lényeget" hangsúlyozó, sőt követelő versek, pajzán már-már pornográf sorok az előjátékról, a vad aktusokról, a mindenre kapható urakról és hölgyekről, felszarvazott férjekről, kikapós asszonyokról szólnak. Úgy tűnik, hogy mintha mindenkinek egyfolytában csak "azon" járna az esze. A sorba beleértendők a különböző egyházi személyek (apácák, papok) is. A szerzők között, amint ez a kötet végén található életrajzi adatokból kiderül, találunk királyt, kanonokot, a francia királyi dinasztia oldalágának sarját, nemes urat, diplomatát és persze számos trubadúrt.

Szigeti Csaba bevezető jellegű előszava az opus megszületését mutatja be. 2004 végén merült fel az ötlet, hogy érdemes lenne a trubadúr típusú középkori szerelmi költészet, a szerelem ellenpólusát bemutatni. A feladat nagy kihívást jelentett, mivel lehetetlenségnek tűnt a versek idő- és térbeli határainak a meghúzása, és maga a szakirodalom sem nyújtott mindig megfelelő kapaszkodókat. Felmerülhetett annak a lehetősége is, hogy ezek a költemények az udvari szokásokat, az udvari együttélés megkötéseit utasították el.

A versek zöme újlatin nyelven íródott. A sokfajta dialektus megfért egymás mellett, ugyanakkor a markáns különbségek nehézkessé tették a kommunikációt. A vulgáris vagy népnyelven írt költői munkák mindenesetre versenyre keltek a latin művekkel. A különböző régiók költészete sok érdekességet tartogat az olvasónak, a jobb eligazodást az egyes fejezetek előtti rövid összefoglaló segíti. A versek fordítóinak vagy inkább "szinkrontolmácsolóinak" nagy része a fiatalabb nemzedékhez tartozik. Hangvételük friss, a trágár szavak használata nem öncélú. Gyulai Líviusz bájos szemléletes rajzai pedig még jobban feldobják a kötetet.

1. Szerelem kötöttségek nélkül
2. Mindenki másképp csinálta