Megyei állambiztonság az antiszociális zene ellen
2007. július 18. 09:00
Az államszocialista rendszer a különböző ifjúsági, zenei szubkultúrákat nem egyszerűen devianciaként, hanem kifejezetten politikai kérdésként kezelte. Így volt ez a rendszerváltás hajnalán is, amikor azonban a korábbi lázadás már más kontextusba került - derül ki Takács Tibor cikkéből az Archívnet legújabb számában.
Korábban
Fasisztának bélyegezték őket |
A rendőrség szerint a középiskolás elsősorban azzal követett el közösséget sértő magatartást, hogy társainak a CPg és a Mos-oi együttes dalszövegeit mutatta meg. Mint ismeretes, az államszocialista rendszer a különböző ifjúsági, zenei szubkultúrákat nem egyszerűen devianciaként, hanem kifejezetten politikai kérdésként kezelte. A pártállam állandó veszélyforrást látott a kontrollja alól kibújni igyekvő "szervezetlen ifjúságban". Különösen veszélyesnek tekintették a hetvenes évek végén Magyarországon is megjelenő punkot és új hullámot, amely demonstratív módon fejezte ki egy autonóm közeg kialakításának igényét, akkor, amikor úgy tűnt, a kultúrpolitikának sikerült a könnyűzenét szabályozott keretek között tartania.
A fiatalok kilátástalanságát, perspektíva nélküliségét megszólaltató, mindent tagadó, vad dühöt kifejező zenekarok elleni fellépés ráadásul a társadalom legnagyobb részének támogatására is számíthatott, hiszen ezt a zenéjüket és a dalszövegeiket nemcsak a rendszer tartotta botrányosnak, hanem minden "normális" ember is. A hivatalos kultúrpolitika ki is használta ezt, és az egész szubkultúrát "szennyhullámnak", fasisztának bélyegezte. A BJ-nál lefoglalt dalszövegek persze arra is rámutatnak, hogy a két együttes dalszövegei a fiatalok között is együtt terjedtek, és ők sem voltak egészen tisztában a kettő közötti különbséggel.
Az ügy dokumentumai arra is utalnak, hogy 1988 elején már általános volt az elégedetlenség: "a buszon és az utcán járva hallom, hogy az emberek mennyire el vannak keseredve" - vallotta BJ a kihallgatása alkalmával. Az ügyben keletkezett dokumentumokat 20 év távlatából olvasók számára persze könnyű - így utólag - az időszak történéseit a rendszerváltás előtörténeteként, vagy magának a rendszerváltás folyamatának a részeként értelmezni. 1988 azonban csak 1990 felől nézve szemlélhető a rendszerváltás hajnalának. Ám éppen e nézőpont, az időbeli távlat eredményeként válik szembeötlővé bizonyos szavak, kifejezések jelentésének átalakulása, egyesek szinte teljes kiüresedése.
A teljes cikk az Archívneten
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap