Munkácsy zsánerek léptek elő a száz évnyi homályból
2006. december 15. 11:46
A Múlt-kor történelmi magazin 1. évadának 10. adásában művészettörténészek segítségével a Péterffy Sándor utcai kórház röntgenosztályán világítottak át két Munkácsy-tanulmányt, és kiderült, hogy azok alatt Munkácsytól ismert motívumok, illetve egy kísérteties portré bújik meg.
Korábban
Munkácsy a röntgen alatt
A Szépművészeti Múzeumban régóta kutatják a festmények átfestésének sok-sok évszázados múltját. A röntgenvizsgálatokat a második világháború után kezdték rendszeresíteni, s ennek alapján sikerült tudományosan osztályozni az átfestéseket is.
A múzeumban például két olyan Goya képet is őriznek, amely klasszikus példája annak, hogy a művész sajátkezűleg vetett véget festménye "láthatóságának". A "Köszörűs" és a "Vízhordó lány" még az 1800-as években került Magyarországra, az Esterházyak gyűjteményébe. A képek alatt látható virágcsendéleteket is Goya festette, ugyanis gobelin-tervezőként éppen ilyen virágokat festett.
A Múlt-kor történelmi magazin adásában két Munkácsy-tanulmányt a Péterffy Sándor utcai kórház röntgenosztályán világítottak át. Ekkor kiderült, hogy a Tépéscsinálókhoz készített "Kislány" című tanulmány alatt egy anya látható egy kislánnyal, előttük kutyák. A kutyák, asszony, gyermek motívum Munkácsy "Két család" című alkotásán is szerepel. A Colpachi iskolához készített előtanulmány alatt pedig egy kísérteties portré bújik meg, és ha nem is pont ilyen, de hasonló figura már feltűnt Munkácsy művekben.
Kísérteties portré a röntgen alatt |
A műsorból az is kiderült, hogy Végvári Lajos 50-es években megjelent és a szakmában csak "Munkácsy-Bibliaként" ismert munkáját lánya, Végvári Zsófia színes képekkel és a Munkácsy-kutatás legújabb eredményeivel kiegészített változatban szeretné kiadni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap