Történelem-hamisítás Hollywoodban
2004. augusztus 6. 10:09
Korábban
A trójai médiaháború
Thurley véleményét Antony Beevor, népszerű történelmi könyvek szerzője is osztja: `Az a baj, hogy Hollywood és a történelem érdekei homlokegyenest ellenkeznek. Képtelenség, hogy a világtörténelem összes alakjából amerikai hőst faragjunk. Hollywood szégyentelenül és felelőtlenül játszadozik a nemzeti identitásokkal. Amit odaát csinálnak, az a történelem groteszk kiforgatása és eltorzítása.` "Nevetséges, hogy ráadásul Hollywood azt állítja: alkotásai igaz történeteken alapulnak. Pedig ha valami, az igazság egyáltalán nem érdekli az amerikai filmeseket. Azt viszont imádják, ha az "igazság" látszatát köthetik a filmjeikhez, hiszen így jobban el tudják adni őket" - tette hozzá Beevor.
Bettany Hughes, az angol televízióban is gyakran feltűnő történész szerint nem csak hazája szenved a filmgyártó cégek uralmától: "Hollywood szörnyű bűnöket követett el a történelem ellen. Vegyük például a Tróját. Ez a film a történelmi utalások nevetséges zagyvaléka. A halott hősöket görög-római ruhában, pénzzel a szemükön hamvasztják el - olyan történelmi korszakban, amelyben még nem is használtak pénzt. Homérosz hősei pedig egyáltalán nem a filmbéli személyekkel feküdtek le, és nem azokban az országokban haltak meg."
Az English Heritage máris elébe kíván menni a Boudicca körül várhatóan kialakuló történelmi káosznak. A brit örökségvédelmi hivatal történelmi fesztivált rendez, melyen egyebek között Boudicca királynő utolsó csatáját is bemutatják majd. "Így talán le tudjuk rombolni a szutykos és büdös középkorról fabrikált hollywoodi mítoszt" - reménykedik Thurley. "Aki eljön a fesztiválra, meggyőződhet róla: igenis lehetett mosógép, fogkrém és - már elnézést - gumióvszer nélkül is élni."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap