Irán segít az iraki műemlékek helyreállításában

2004. február 5.-Múlt-kor
A teljes cikk ebben a lapszámban olvasható

Az örökségvédelem kihívásai

3 1.

Az Iráni Kulturális Örökség Szervezete bejelentette: szakértőkkel támogatná Irak háborúban megrongálódott értékeinek helyreállítását - olvasható a Tehran Timesban.

Mohammad Hassan Moheb Ali, az Iráni Kulturális Örökség Szervezete igazgatóhelyettese elmondta: Irán saját kulturális szférájába tartozóként tekint a jelenleg Irak területén feltalálható kulturális emlékekre is. "Az iraki műemlékek megóvása rendkívül fontos az iráni kultúra és vallás szempontjából" - nyilatkozta az igazgatóhelyettes.

Irán a Kulturális Örökség Szervezetén és külügyminisztériumán keresztül is jelezte az UNESCO-nak: ha a világszervezet elszánja magát egy nemzetközi csapat felállítására, az ország kész részt venni az együttműködésben. Moheb Alit mélyen megrendítette az egyedülálló vallási építmények elpusztulása, és egyértelműen közölte: az iraki helyreállításban iráni szakértők is szívesen közreműködnének.

A nyilatkozat egy átgondolt stratégia része, melynek célja az egykor Irán területén fekvő - de ma már más országokhoz tartozó - kulturális emlékek felújítása és megőrzése. Az igazgatóhelyettes bejelentésével egyidőben ugyanis a Kulturális Örökség Szervezetének egyik munkatársa azt is közölte: vizsgálatok készültek a jelenlegi Afganisztán és Tádzsikisztán területén lévő, egykor Irakhoz tartozó építményekről. A kutatások célja az volt, hogy megalapozzák és előkészítsék az épített értékek helyreállítását.

Erre szükség is lehet, hiszen az amerikai beavatkozás következtében számos iraki műemlék súlyosan megsérült, és kirabolták a valaha egyedülállóan gazdag gyűjteménnyel rendelkező iraki nemzeti múzeumot is.

A teljes cikk ebben a lapszámban olvasható

Az örökségvédelem kihívásai

3 1.

Miért fizessen elő?

Kedvezmény Pénzt takarít meg
Házhozszállítás Házhoz visszük
Mobiltelefon Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz