A vörösterror 133 napja

1977-ben szabadult az utolsó politikai okból lecsukott szerzetes Kádár börtönéből

2016. március 2. 11:18

Az egyházi perek „reneszánsza” és a „mindszentyzmus utolsó mohikánja”

Soós Attila Viktor kifejtette, hogy a szocialista blokk országainak állambiztonsági szolgálatai az 1950-es évek végén felosztották egymás között, hogy ki milyen területtel fog kiemelten foglalkozni. A magyarok az egyházügyet kapták, ennek is köszönhető, hogy az egyházi vonalon mozgó belügyesek nemcsak a határon belül, hanem azon túl is aktívak voltak az 1950-es évek végén-1960-as évek elején.

Magyarországon 1961-62-ben az egyházi perek „reneszánsza” következett be. 1960-61-re az 1956 utáni megtorlás legnagyobb perei már lezajlottak, az állambiztonságnak azonban újabb pereket kellett kreálni, ezért a BM II. Főcsoportfőnökség 5. osztályának vezetésével, „Fekete Hollók” fedőnéven átfogó támadást indítottak a „klerikális reakció” ellen. 1961. február 5-éről 6-ra virradóra 456 egyházi vagy egyházakhoz köthető személyt tartóztattak le.

Többek között Lénárd Ödön piarista szerzetest is őrizetbe vették, aki 1948 után már másodszor került börtönbe. Rajta kívül az 1961-es perek egyik kiemelt elítéltje volt többek között Havas Géza szegedi püspök is. A történész hangsúlyozta, ezek a perek megfélemlítést fejezték ki: a pártállam az erőszakos fellépést is megengedhetőnek tartotta a „klerikális reakció” elleni „harcban”. A megfélemlítés sikeresnek bizonyult, a püspöki kar 1961 tavaszán ugyanis kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elítélte az „államellenes összeesküvést”, vagyis gyakorlatilag megtagadta saját papjait.

Tóth Eszter Zsófia ezt követően felidézte az 1965 szilveszterén a pannonhalmi gimnázium diákjaival történt tragikus balesetet. A diákok körében hagyománynak számított, hogy Pászthory Valter atya vezetésével ellátogattak az akkori csehszlovák-magyar határnál fekvő Aggtelekre. 1965 szilveszterén azonban a hat fiú közül három váratlanul összeesett és meghalt. A rendszer az egyház lejáratására használta ki az esetet: a vádirat szerint az atya éheztette diákjait. Valójában feltehetően attól lettek rosszul a diákok, hogy a csehszlovák oldalon az esős időben műtrágya mosódott be a barlangba. Az ügyből akár diplomáciai botrány is lehetett volna, ha a csehszlovákok felelősségét felvetik. Valter atya – akit a diákok egyöntetűen megvédtek – büntetése letöltése után már nem taníthatott Pannonhalmán, de a rendszerváltás után iskolaigazgató lett Pesten.

Soós Viktor Attila Tímár Ágnesről szólva kifejtette, hogy a későbbi apátnő a háború alatt fiatal a szüleit és a nagyszüleit is elvesztette Auschwitzban. Az útját kereső lány az angolkisasszonyokhoz került, ahol Lénárd Ödön is tanította. Tímár hamarosan belépett a ciszterci rendbe, 1955-ben pedig egy Üllői úti bérházban három társával együtt megalapította a Boldogasszony Háza névre keresztelt szerzetesi közösséget. A belügyesek 1961. február 5-én éjjel a ciszterci nővérek lakásán is razziát tartottak, és megdöbbentek, hogy fiatal nőket találtak a helyszínen. Tímárt és Lénárdot 1961-ben elítélték, 1963-ban amnesztiával szabadultak, de 1966-ban újra letartóztatták őket. 

Lénárd Ödön csak 1977-ben szabadult végleg. Összesen 18,5 évet töltött börtönben. Bár Kádár 1977-ben, VI. Pál pápánál tett látogatásán azzal hencegett, hogy már egy pap sem raboskodik börtöneiben, nem sokkal később egy Magyarországon járó szerzetes tudatta a pápával, hogy valójában még nem minden egyházi személyt engedtek ki. A szerzetes-pap csak ezt követően hagyhatta el a börtönt. Lénárd (Zinner Tibor megfogalmazásában: a „mindszentyzmus utolsó mohikánja”) korábban, a szerzetesrendek feloszlatása után levélkihordó, majd – már a Kádár-korszakban – vízóraleolvasó is volt. Jellemző, hogy az államhatalom a szerzetesrendek feloszlatása után már azt is szervezkedésnek vette, hogyha a szerzetesek egymás lakásán találkoztak.

Tóth Eszter Zsófia a pannonhalmi bencés apátságot érintő állambiztonsági iratokkal kapcsolatban elmondta, hogy azokban rendkívül részletesen beszámoltak minden apró részletről. Az ügynöknek beszervezett paptanárok kéthetente találkoztak a tartótisztükkel, vagyis gyakrabban, mint saját szüleikkel, testvéreikkel. A történész hozzátette: az egykori diákok is azt kérték, hogy ne hozzák nyilvánosságra, hogy mivel zsarolták őket beszervezésük érdekében. A besúgásra kényszerített emberek számára pedig nem volt menekvés: akit egyszer beszerveztek, utána 1989-ig nem is eresztették.

Soós Attila Viktor szerint sok egyházi szermély gyakran nem is tudta, hogy az állambiztonság emberével beszél. Felidézte Kovács István történetét, aki 1966-tól 1976-ig töltött be fontos egyházi pozíciót Győr-Moson-Sopron megyében, emellett pedig szigorúan titkos állományú tisztként tevékenykedett az egyház berkein belül. Kovácsnak számos pannonhalmi és győri ügyben jutott komoly szerep. Fedőmunkahelye az Állami Egyházügyi Hivatal volt.

Zinner Tibor végül a zsidóság korabeli helyzetéről szólva két személyes történetet is felidézett: a sátoraljaújhelyi fiatalembernek az édesapja elintézte, hogy 1961-ben a Dohány utcában legyen a bár micvója: mint később kiderült, csak erről a ceremóniáról két jelentést is írtak a helyszínen jelen lévő ügynökök. A kutató emellett szintén a rá vonatkozó állambiztonsági iratokból tudta meg, hogy már a debreceni egyetem hallgatójaként zsidó nacionalistának bélyegezték, „bármit is jelentsen ez”.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!