Kádár börtönében is nyelveket tanított az egyik legnagyobb magyar pszichológus

2016. február 23. 17:50 MTI

Harminc éve, 1986. február 23-án halt meg Mérei Ferenc Kossuth-díjas pszichológus, a múlt századi magyar lélektan egyik legnagyobb hatású alakja. 1982-ben életművét az MTA "a pszichológiai tudományok doktora" fokozattal ismerte el, 1984-ben Ranschburg Pál emlékéremmel tüntették ki.

Korábban

1909. november 24-én született. Tanulni nem, csak olvasni szeretett, nyugtalan, örökösen kíváncsi természete miatt a nyolc gimnáziumi évet öt különböző középiskolában töltötte. Előbb a szociáldemokrata, majd a kommunista párt tagja volt, élete végéig baloldali gondolkozásúnak tartotta magát. Párizsban statisztikai gazdaságtant, majd nyelvészetet tanult, innen jutott el a pszichológiához. A Sorbonne-on a nagyhírű gyerekpszichológus, Henri Wallon előadásait hallgatta, az ő nyomán alakította ki saját kulcseszméjét, amelynek lényege az ember társas meghatározottsága.

1934-ben két diplomát is kapott: egyet a pályaválasztási tanácsadó főiskolán, a másikat a Sorbonne bölcsészkarán filozófiából, szociológiából, pszichológiából és pedagógiából. Hazatérése után az Állami Gyermeklélektani Intézetben, majd a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán volt fizetés nélküli pszichológus, a megélhetést a nyelvtanítás biztosította számára. Amikor a zsidótörvények miatt eltanácsolták, a Patronázs Egyesület György Júlia vezette ambulanciáján dolgozott tovább. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, többszöri próbálkozás után 1944-ben átszökött a szovjet hadsereghez. Századosi rangban, és az Új Szó című lap munkatársaként tért vissza Budapestre.

1945 és 1950 között a Fővárosi Lélektani Intézet vezetője, a Pedagógiai Főiskola, az Eötvös Kollégium és a NÉKOSZ tanára, majd az Országos Neveléslélektani Intézet vezetője volt. Az együttes élmény című könyvével külföldön is nevet szerzett magának. 1949-ben Kossuth-díjat kapott, egy évvel később a pedológiát, "a polgári-individualista gyermektanulmányozást" elítélő párthatározat nyomán minden állásából elbocsátották. 1956-ig fordításokból élt, ekkor rehabilitálták, és kiemelt tudósként az MTA Lélektani Intézetébe került.

Az 1956-os forradalom idején a pesti bölcsészkaron alakult Egyetemi Forradalmi Diákbizottság egyik vezetője volt, ezért 1958 októberében államellenes szervezkedés vádjával letartóztatták, és 10 év börtönre ítélték. Ez újabb ismeret- és élményanyagot jelentett számára: rabtársaival szemináriumokat tartott, nyelveket tanított, és megindították a hedonista alapokon álló Élvezd a börtönt mozgalmat. 1960-ban agyérgörcsöt kapott, lábadozása idején született meg négykötetes pszichológiai műve, a Lélektani napló, amelyet - jobb híján - WC-papírra írt.

1963-ban amnesztiával szabadult, 1964-től 1976-os nyugdíjazásáig az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet vezető pszichológusa volt. Ebben az időszakban születtek jelentős munkái: a Gyermeklélektan és az Ablak-Zsiráf (V. Binét Ágnessel), a szociometriai kutatásait feldolgozó A közösségek rejtett hálózata, A klinikai pszichológia gyakorlata (Szakács Ferenccel). 1976-tól a Magyar Pszichológia Társaság és a pszichodramatikus képzés vezetője volt. 1982-ben életművét az MTA "a pszichológiai tudományok doktora" fokozattal ismerte el, 1984-ben Ranschburg Pál emlékéremmel tüntették ki. Mérei Ferenc 1982-ben ismét agyérgörcsöt kapott, és bár felépült, meggyógyulni már nem tudott teljesen. 1986. február 23-án halt meg Budapesten.