10 meglepő tény a második világháborúról
2018. július 13. 11:36 Múlt-kor
A második világháborúval kapcsolatban rengeteg különféle hiedelem él napjainkban is, amely téves információn alapszik, de vannak olyan területei is a konfliktusnak, amelyekre egyszerűen keveset gondolunk. Alább olvasható tíz meglepő tény, amelyekről ritkán hallani.
Korábban
Franciaország több tankkal és löveggel rendelkezett 1940-ben, mint Németország
Gyakran előfordul az a feltételezés, hogy Németország egyszerűen csapatai lehengerlő létszámával és légierője fejlettségével tudta győzelemre vinni villámháborús taktikáját 1940-ben. A valóság ettől jelentősen eltér. 1940. május 10-én, amikor a német csapatok megtámadták Franciaországot, 135 hadosztályukból csupán 16 volt gépesített – azaz közlekedett gépjárművekkel. A többi egység lovaskocsikra, illetve saját lábára volt kénytelen hagyatkozni. Franciaország önmagában 117 hadosztállyal rendelkezett, így brit szövetségeseivel kiegészülve nem volt hátrányban a németekkel szemben.
Franciaország emellett több tüzérségi eszközzel is rendelkezett: 10 700-zal, míg Németország kevesebb, mint 7400 darabbal. Míg Németország 2439 darab harckocsit tudott harcba küldeni, Franciaország 3254-et, amelyek nagy része nagyobb volt a németekéinél, és jobb fegyverzettel és páncélzattal is bírt. A német győzelmet ezen a fronton tisztán a stratégia, illetve a taktika hozta meg, amelyek által el tudták kerülni a nagy francia erőkkel való közvetlen összecsapást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.