Volt, aki egy pénzfeldobás miatt úszta meg a rocktörténelem egyik legnagyobb tragédiáját
2017. február 2. 09:23
„Remélem, lezuhan a repülőtök” – ugratta Waylon Jennings basszusgitáros Buddy Hollyt néhány órával azelőtt, hogy a rock and roll-történelem egyik legnagyobb ikonja 1959. február 3-án repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A tragédia dátuma Don McLean 1971-es, American Pie című slágere óta úgy ismert, mint „a nap, amikor a zene meghalt”.
Korábban
Bár Buddy Hollyt mindössze másfél évvel a katasztrófa előtt ismerhette meg a szélesebb közönség a Crickets zenekar frontembereként, ez a néhány hónap elegendő volt a 20-as évei elején járó fiatalembernek, hogy a rock and roll történetének legnagyobb hatású úttörői között tartsák számon. Zenéje John Lennontól és Paul McCartneytól kezdve Bob Dylanen át Keith Richardsig számos előadóra volt nagy hatással.
A pályafutását 1958-tól szólóban folytató Holly több zenésztársával együtt 1959. január 23-án háromhetes turnéra indult. Alig kezdődött meg azonban a koncertsorozat, a turnébuszban elromlott a fűtés. A Holly kísérőzenekarában doboló Carl Bunch lábai annyira szétfagytak, hogy kórházba kellett szállítani.
A turnét folytató csapat február 2-án este az előzetes tervben nem szereplő Clear Lake-ben adott koncertet. Mivel a másnapi helyszín, a minnesotai Moorhead 300 mérföldre feküdt a kisvárostól, Holly viszont időben oda akart érni, hogy leadhassa szennyes ruháit egy mosodában, ráadásul a fűtetlen busz sem volt ínyére, bérelt egy magánrepülőt. Az ifjú tehetség a gépen eredetileg háttérzenekarával utazott volna, ám az önálló fellépőként turnézó Big Bopper influenzára hivatkozva elfoglalta Waylon Jenningst helyét. A gitáros Tommy Allsup élete pedig egy pénzfeldobáson múlt: Ritchie Valens, a La Bamba 17 éves szerzője utazott helyette a repülőn.
A gép február 3-án éjjel egy órakor szállt fel a 21 éves Roger Peterson vezetésével. A tapasztalatlan pilóta nem tájékozódott megfelelően az időjárási körülményekről, és öt perccel a felszállás után elvesztette uralmát a gép felett. Három utasával együtt szörnyethalt.
A balesetet követően újabb lemezei, válogatásai jelentek meg. Dalainak kiadási jogát 1975-ben Sir Paul McCartney szerezte meg, így az ő egyébként sem sovány zsebe duzzad néhány centtel, valahányszor felcsendül Buddy Holly egy dala. Holly - akit halála után az a megtiszteltetés ért, hogy a rocksztárok közül elsőként jelent meg egész karrierjét átfogó lemezgyűjteménye - 1986-ban az első körben került be a Rock Halhatatlanjai közé, életéről pedig film is készült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap