Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből
2018. október 11. 12:47 Múlt-kor
Korábban
Egy mokkai szent főzhette először
Egy harmadik változat szerint nem a fent említett misztikus, hanem annak tanítványa, egy Omár nevű sejk fedezte fel elsőként a kávét. Miután száműzték városából, a Vörös-tenger partján fekvő, jemeni Mokkából, a betegeket imával gyógyítani képes Omár egy barlangban húzta meg magát. Az egyre éhesebb sejk egy napon megkóstolt egy általa nem ismert bogyót, amelyet keserűnek talált. Megpörkölte, ettől azonban csak keményebbé vált, ezért megfőzte, ami illatos barna folyadékot eredményezett. Ettől azonnal, már-már természetellenes módon erősebbnek érezte magát, és napokig ébren tudott maradni az ital segítségével. „Csodás felfedezése” akkora megbecsülést váltott ki, hogy visszaköltözhetett Mokkába, és később szentté is avatták – miközben a kávé elterjedt szerte a muszlim világban.
A 16. századra Iránban, Egyiptomban, Szíriában és Törökországban is előszeretettel fogyasztották az italt, és minden évben újabb emberek tömegei ismerték meg, akik Mekkába zarándokoltak. Az erre alkalmas éghajlattal és földdel rendelkező Jemenben a kereskedők elkezdték maguk termeszteni, a szúfik pedig ezzel tartották magukat ébren éjjeli imáik során. A Közel-Keletről aztán a Balkánon és Itálián keresztül elterjedt Európában, míg keleten egészen Indonéziáig eljutott. Az amerikai kontinensre először a hollandok vittek kávét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.