Valóságos családi tragédia áll a karlendítést elutasító férfi híres fotója mögött
2020. június 16. 11:57 Múlt-kor
1936. június 13-án a hamburgi Blohm und Voss hajógyárban nagyszabású ceremóniát tartottak a legújabb tengerjáró, a 90 méter hosszú, bark osztályú vitorlás Horst Wessel vízrebocsátása alkalmából. A hajó a náci pártpropaganda egyik elsőszámú mártírjáról kapta nevét, az eseményt pedig az állampárt helyettes Führere, Rudolf Hess beszéde koronázta meg, melynek során végig mellette állt maga a vezér, Adolf Hitler is. A hajót a névadó SA-vezér édesanyja keresztelte meg a hagyományos üveg pezsgővel, az összegyűlt gyári munkások és bámészkodók tömege pedig lelkesen a magasba emelte a karját, a nácik bevett üdvözlését bemutatva – egy ember kivételével.
Korábban
Tiltott frigy
A 26 éves August Landmesser a tömegben állt ugyan, ám míg a körülötte lévők fellendítették karjukat, ő igencsak feltűnő módon karba tett kézzel állt tovább.
Landmesser korábban az eddigre állampárttá duzzadt NSDAP tagja is volt: 1931-ben, még Hitler hatalomra kerülése előtt lépett be abban a reményben, hogy így könnyebben talál munkát. Amikor azonban 1935-ben eljegyezte a zsidó származású Irma Ecklert, a nácik kizárták soraikból.
Bár a pár intézkedett a polgári esküvőről, az alig egy hónappal később meghozott nürnbergi törvények ezt ellehetetlenítették: „tisztavérű” német nem köthetett házasságot olyan személlyel, akinek zsidó felmenői voltak. Első lányuk, Ingrid így házasságon kívül született meg 1935. október 29-én.
1937-ben Landmesser és Eckler Dániába kísérelt meg átszökni, azonban a hatóságok elfogták őket. Eckler ekkor ismét terhes volt, ezért Landmessert 1937 júliusában megvádolták és bűnösnek találták „fajgyalázás” bűnében.
Landmesser azzal érvelt, sem ő, sem Eckler nem volt tisztában a nő teljes származásával, így végül 1938. május 27-én felmentették, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a bűnismétlés több éves börtönbüntetést vonhat maga után.
A pár továbbra sem titkolta kapcsolatát nyilvánosan, így Landmessert július 15-én ismét letartóztatták, majd két és fél év kényszermunkára ítélték a börgermoori koncentrációs táborban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.