Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
2020. március 4. 16:57 Múlt-kor
Korábban
Szent tisztátalanság
A középkori társadalom mindössze egyetlen szelete tekintette kívánatosnak a higiénia hiányát: a rendkívül hitbuzgók. E kontextusban értelmezendő Izabella királynő „dicsekvése” is: nem a korabeli bevett normát jelentette, sokkal inkább egy hitét demonstrálni kívánó asszony arra való törekvését, hogy minél jobban sanyargassa testét.
A középkori keresztények számára a tisztálkodás egyúttal a világi hívságoknak való behódolást jelentette, így a hitükben kiemelkedni akarók – a mindennapi kényelem sok más elemével együtt – ezt is kerülték.
Sziénai Szent Katalin itáliai misztikus gyakran fakadt sírva gyóntatója előtt, amikor arra gondolt, hányszor mosott hajat és tisztálkodott kamaszként anyja utasítására, hogy udvarlókat vonzzon, ahelyett, hogy hitét előtérbe helyezve „önmegtartóztatást” gyakorolt volna. A gyóntatópap vigasztalása ellenére úgy gondolta, halálos bűnt követett el.
Néhány középkori szent ennél is tovább ment, és aszkétizmusa középpontjába emelte a tisztátalan életmódot, hogy szenvedést okozzon vele saját magának. Árpád-házi Szent Margit például amellett, hogy a legrosszabb ruhákban járt és rendszeresen korbácsolta magát, szándékosan sosem mosta meg haját, hogy a tetvek is kínozzák.
Megjegyzendő, hogy az ilyesfajta önsanyargatás sehol sem volt követelmény sem a világi hívők, sem az egyházi személyek felé. Egyes kolostorokban folyóvizet is bevezettek, így a szerzetesek tekinthetők a higiénia úttörőinek is a középkorban.
Mindazonáltal a legbefolyásosabb és leggazdagabb egyházi személyek is hajlandók voltak a személyes higiénia hiányával bizonyítani hitüket, szennyes ruháikat díszes papi öltözetük alatt elrejtve a nyilvánosság elől.
Miután Canterburyi Szent Tamás érsek 1170-ben katedrálisában gyilkosság áldozatává vált, a holttestét a temetésre előkészítő szerzetesek azt találták, alsóruhái „nyüzsögtek az apró bolhákkal és tetvekkel”, amit ők a mártíromság jeleként értelmeztek.
Amikor az 1282-ben elhunyt Cantilupe-i Szent Tamás herefordi püspök szentté avatásának elbírálása folyt halálát követően, szolgái arról számoltak be, a püspök sohasem fürdött, ágyneműjében pedig marékszám éltek a tetvek.
Mielőtt a püspök ruháit a rászorulóknak adományozták, alaposan ki kellett őket tisztítani – még a legszegényebbek sem akartak volna olyan ruhát felvenni, amelytől tetvesek lesznek.
Az, hogy e tehetős egyházi személyek ilyen körülmények között éltek, éppen azért váltott ki csodálatot kortársaikból, mert nem ez volt a jellemző – a leggazdagabbtól a legszegényebbig mind ugyanolyan visszataszítónak találták, mint napjaink embere.
A középkor átlagembere mai mércével minden bizonnyal koszos, talán büdös is volt – a hideg, iszapos folyókban nemigen lehetséges úgy kimosni a ruhákat, mint egy centrifugás mosógépben –, de csupán kis százalékuk volt valósággal mocskos, és közülük is igen kevesen éltek így önszántukból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.