Vadnyugati boltosok háborújának indult Billy, a Kölyök végzetes bosszúhadjárata
2021. november 10. 17:50 Múlt-kor
Korábban
A háború kezdete
Egyik oldal képviselői sem átallották áthágni a törvény betűjét. Lincoln megyében a seriffek sokszor vagy figyelmen kívül hagyták a törvényszegést, vagy maguk is részt vettek benne.
Philip Sheridan, a polgárháborús tábornok így foglalta össze az Új-Mexikóban uralkodó állapotokat: „A népesség két részre osztható, melyeknek a leghőbb vágya, hogy kiirtsák egymást. […] Úgy mondják, az egyik rész a ló- és marhatolvajokból áll, a másik pedig azokból, akik már felhagytak ezzel az elfoglaltsággal.”
William Brady, a lincoln megyei seriff is Murphy és Dolan zsebében volt.
Egy biztosítási ügy végén hozott ítéletben az eljáró bíró úgy rendelkezett, hogy Tunstall egy üzlettársa minden vagyontárgyát át kell adja a Háznak. Az utasítás azonban hibásan Tunstall vagyontárgyait is magába foglalta, ideértve marháit és lovait is.
Murphy és Dolan kaptak az alkalmon, és hogy bosszút álljanak versenytársukon, megpróbálták lefoglalni Tunstall lovait. Ehhez Brady seriff áldásával fegyvereseket is maguk mellé vettek.
Tunstall számított rájuk, így maga is fegyvereseket fogadott, köztük egy farmján dolgozó, William Bonney nevű suhancot is, akit mindenki csak Billy, a Kölyökként ismert (bár születési neve Henry McCarty volt).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap