2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Utolsó lélegzetvételéig játszott Tolnay Klári, a Madách Színház legendája

2024. október 27. 20:20 MTI

„Tud az angyalok nyelvén, de veszedelmes közelségből ismeri az ördög titkait” – írta a 26 éve, 1998. október 27-én elhunyt Tolnay Kláriról Müller Péter író. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, s a közönség hálás volt ezért, és mindvégig szerette.

Tolnay Klári
A színésznő 1990-ben. (Kép forrása: Fortepan / Vimola Károly)

A magyar színjátszás kiemelkedő alakja Budapesten született, de a Nógrád megyei Mohorán nevelkedett, ahol édesapja gazdálkodott. A kis település saját szülöttjeként tekint rá, emlékház, kápolna és szobor is őrzi itt emlékét. Születésekor a Rózsi nevet kapta, a Klárit csak 1934-ben, a Meseautó bemutatója után vette fel. Az olvasás és a zene szeretetét a családból hozta, édesanyja tanította zenére, éneklésre, a mohorai kúriában gyakoriak voltak a családi kamarazenélések.

A színházi világba a család rokona, Bókay János író vezette be. Kisebb filmszerepek után az első sikert a Meseautó című vígjáték hozta meg számára, ekkor szerződtette a Vígszínházba Jób Dániel. A direktor azt is előírta neki, hogy minden nap figyelje a nagyokat: Somlai Artúrt, Csortos Gyulát, Gombaszögi Ellát, Rajnay Gábort.

A fiatal színésznőt 1938-ban Deval vígjátéka, a Francia szobalány tette népszerűvé, ezután sorra jöttek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek, a közönség szívébe a „Katyi-dalokkal” is belopta magát. Tolnay Klári 1934-től közel száz filmben és tévéjátékban játszott, olyan emlékezetes művekben, mint a Déryné, a Rokonok, a Pacsirta és a Legato.

1936-ban feleségül ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz, aki a második világháború után kivándorolt, és 1956 után lányuk is követte Londonba. Tolnayt romantikus barátság, afféle mester és tanítvány kapcsolat fűzte Márai Sándorhoz, az író 1945-ben hozzá írt Tíz vers (alcíme szerint Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból) című szerelmes versgyűjteményét a színésznő csak Márai halála után hozta nyilvánosságra. 1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből házasság lett, amely 1958-ig tartott.

Tolnay Klári 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, és aratta legnagyobb sikereit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, mint Irina a Három nővérben és Arkagyina a Sirályban, Giza a Macskajátékban és Blanche A vágy villamosában, mindezeket követte az Aranytó, végül a Nagymama című darab főszerepe.

Élete utolsó évtizedében színészi pályájának újabb csúcsára jutott, 1990 és 1998 között volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. 1998 őszén a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-én álmában érte a halál.

A legjobb partnerekkel és rendezőkkel dolgozott és mindvégig az a természetes, jó humorú, kedves jelenség maradt, amilyennek felfedezték. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, s a közönség hálás volt ezért, mindvégig szerette. Tolnay Klári 1951-ben és 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1950-ben lett érdemes művész, 1954-ben kiváló művész. 1996-ban lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 1997-ben Budapest díszpolgára és a Magyar Örökség díj tulajdonosa. 1998. október 27-én hunyt el Budapesten.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: Fortepan / Kotnyek AntalTolnay Klári (jobbra) jóízűen étkezik a Hazafias Népfront művészeknek szervezett találkozóján 1961-ben (Kép forrása: Fortepan / Kotnyek Antal)Tolnay Klári (jobbra) és Törőcsik Mari (balra) a Színészkarnevál előestéjén a Blaha Lujza téren (1990, Kép forrása: Fortepan / Gábor Viktor)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár