Urartui nők az adminisztrációban? Meglepő leletek Cavustepe várából
Törökország keleti részén, Van tartományban, a Cavustepe (Çavuştepe) erőd urartui lelőhelyén dolgozó régészek új információkat tártak fel a vaskori Urartu társadalmáról és temetkezési szokásairól – számolt be az Anadolu Ajansı.
A Cavustepe-erődöt II. Sarduri urartui király építtette Kr. e. 764 és 734 között a Van-tó térségében. A legutóbbi ásatások az erődítménytől északra fekvő nekropoliszra összpontosítottak, amely a jelek szerint az uralkodó elit temetkezési helye volt.
Sokszínű temetkezési rítusok
A régészek meglepően változatos temetkezési gyakorlatokra utaló leletekre bukkantak a temetőben. A hamvasztásos sírok mellett állatokkal és egyéb sírmellékletekkel eltemetett nyughelyek egyértelművé tették a kutatók számára, hogy az urartui társadalom toleráns volt a különböző vallási és rituális hagyományokkal szemben.
A gyermektemetkezések is figyelemre méltók voltak: a fiatal elhunytak maradványait gyakran ékszerekkel együtt helyezték örök nyugalomra, ami arra utal, hogy a gyermekeket nagy becsben tartották, és kiemelt szerepet tölthettek be a közösség szimbolikus világában.
Ez is érdekelhet
Pecsétgyűrűk női sírokban
A feltárások legérdekesebb eredménye, hogy több női csontváz mellett is pecséteket azonosítottak a régészek. Az ilyen tárgyak az ókori Közel-Keleten általában adminisztratív, gazdasági vagy jogi funkciót töltöttek be. A leletek tehát arra utalnak, hogy ezek az asszonyok nem csupán az elit tagjai voltak, hanem aktív szerepet játszhattak a település igazgatásában is. „Az urartui kultúrában a pecsétekkel eltemetett nők egyértelműen az uralkodó réteghez tartoztak, és beleszólásuk volt a társadalmi döntésekbe” – mondta Rafet Çavuşoğlu, a Van Yüzüncü Yıl Egyetem régésze.
Újragondolt szerepek az ókori Anatóliában
A Cavustepe-n feltárt sírok új szempontokat adnak az urartui társadalom nemi szerepeinek értelmezéséhez. A nőkhöz köthető adminisztratív eszközök arra utalnak, hogy a hatalom és az irányítás nem kizárólag férfiak kezében összpontosult.
