Ülő holtak és lefejezett karvalyok – mit tudunk a viking-kor előtti vikingekről?
2016. április 1. 17:59
Korábban
Viking tömegsír
A régészek 2010-ben az ásatási területet egy egykori – 1941-ben a Vörös Hadsereg rombolói elpusztított – gazdasághoz tartozó udvarra is kiterjesztették. Alighogy elkezdték a kutatást, a régészek máris két kardmarkolat-maradványra, valamint hajószegecsekre bukkantak.
15-20 centivel a felszín alatt pedig hamarosan egy másik Vendel-kori hajó maradványainak körvonalai is előbukkantak. A Salme 1-hez hasonlóan a Salme 2 orra is északkelet felé nézett. A hajószegecsek méretéből, valamint a hajó szélességéből a kutatók rögtön arra következtettek, hogy ez a második hajó nagyobb az elsőnél. A Salme-1-gyel ellentétben ennél a hajónál már a hajógerinc sötét, rothadó körvonalai is látszottak.
A kutatók a vitorláson két férfi jó állapotban megőrzött maradványait találták meg a hajótest nyugati oldalán. Mellettük két pajzstöredékre, számos kardtöredékre, valamint egy kettévágott kutya csontvázára is rábukkantak a régészek. A két férfi erőszakos halált halt. Egyikük felkarcsontján három helyen találtak vágásokat, míg a másik harcosnak a koponyája elülső részén ejtettek két sebet egy baltával vagy karddal.
Az ásatás előrehaladtával nyilvánvalóvá vált, hogy jóval több csontváz fekszik a helyszínen, mint azt elsőre gondolták: egy négy rétegből álló tömegsírt találtak, amelyben összesen 33 férfi feküdt. A maradványok és a hozzájuk kapcsolódó tárgyak egy kis helyen voltak összezsúfolva a hajó közepén. A kutatók többek között számos játékdarabot (kettő rozmáragyarból készült, 326 pedig bálnacsontból), két egyélű, valamint egy törött kétélű fegyver darabjait is megtalálták, emellett pedig mintegy ezer hajószegecsre is rábukkantak. A játékok többsége formában, anyagban is méretben is nagy hasonlóságot mutatott a Salme 1-en talált játéktöredékekkel.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A legnagyobb játékdarabot a 14. számú csontváz állkapcsa körül találták meg, mintha szándékosan a halott szájába tették volna. Mivel a férfit gazdag mellékletekkel temették el, a kutatók úgy vélik, a különös jelenség feltehetően a férfi magas társadalmi státuszát emelte ki, amit az is megerősít, hogy a harcost a hajó központi tengelyében temették el.
A holttestek nem ugyanabba az irányba néztek, amiből a kutatók arra következtettek, hogy a hajó pozíciójának (az északkelet-délnyugat tengelyen feküdt) fontosabb jelképes jelentése volt, mint az elhunytak testhelyzetének.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. Az ipari forradalom (hullámai, gazdasági, társadalmi és ökológiai hatásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/765.jpg)
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)