Újabb 10 bizarr haláleset a középkorból
2017. április 20. 08:25
Korábban
A király, akinek tüzes vasat nyomtak a fenekébe
Kevés olyan szörnyű halálnemet ismerünk, mint ami II. Edward angol királyra várt 1327-ben. Uralkodását sorozatos politikai és katonai kudarcok kísérték, ezért ellenzéke kikényszerítette lemondását, majd Berkeley kastélyában börtönbe vetették. Mivel azonban attól tartottak, hogy az exkirály kikerül a börtönből és támogatóival megkísérli a trónra való visszatérést, úgy döntöttek, ezt minden áron megakadályozzák. Hamarosan bérgyilkosok egy csoportja érkezett a fogva tartott Edvárdhoz, akit letepertek, majd egy tüzes piszkavasat toltak fel a szerencsétlen király fenekébe. A kastélyban a mai napig azzal ijesztgetik a látogatókat, hogy a falak között néha még mindig visszhangzanak Edvárd fájdalmas sikolyai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.