Tűzveszélyessé vált, ezért teljes felújítás vár a brit parlament épületére
2018. február 2. 14:42 MTI
A politikusok legkevesebb hat évig üléseznek majd más helyszínen, igaz, a költözés csak évek múlva lesz. Azért van rá szükség, hogy el lehessen végezni a leromlott állapotban lévő műemléképület felújítását. A munkálatok költségét 5,6 milliárd fontra teszik.
Korábban
A törvényhozók szerdán megszavazták, hogy teljesen kiköltöznek az épületegyüttesből, amelynek részét képezi a híres óratorony – a Big Bennek otthont adó Erzsébet-torony –, London egyik legismertebb látványossága, amelyen már a közelmúltban elkezdődtek a felújítási munkálatok.
A tervezett kiköltözés azonban nem valósul meg 2025 előtt. A második világháború óta ez lesz az első alkalom, hogy a honatyák nem a törvényhozás épületében fognak ülésezni. „Nehéz döntéseket kell hozni arról, hogyan védhetjük meg a legjobban az világ egyik ikonikus épületét a jövő nemzedék számára, de meg kell hozni ezeket a döntéseket” – hangoztatta Andrea Leadsom, a parlament alsóházának vezetője. Az épület egyre romló állagáról szólva emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 10 évben legalább 60 olyan eset történt, amely majdnem tűzvészt okozott a parlamentben.
A Westminster-palota már mintegy 900 éve a brit politika központja, a törvényhozók 1547 óta üléseznek egyazon helyen. 1834-ben majdnem teljesen elpusztította egy tűzvész, 1852-re sikerült újjáépíteni. A Big Ben harangjai pedig hét évvel később kerültek az óratoronyba.
A kiköltözés után a törvényhozás lehetséges működési helyszínei között lehet a II. Erzsébet konferenciaközpont, amely alig néhány percnyi sétára van a parlamenttől, de szakértők szerint használható lenne a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok sportkomplexumának egykori médiaközpontja is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap