Tökéletes állapotban maradtak fenn az inkák által 500 éve feláldozott lámák
2020. október 26. 19:58 Múlt-kor
A régészek számára régóta ismert az egykori inkák azon szokása, hogy emberáldozatokat mutattak be isteneiknek, nemrégiben azonban négy feláldozott láma maradványai is előkerültek Peruban.
Korábban
Élve eltemetve?
A kanadai Calgary Egyetem régésze, Lidio Valdez által vezetett kutatócsoport négy láma mumifikált maradványait ásta elő az egykori inka adminisztratív központ, Tambo Viejo feltárása során.
Az állatok szőre, bár össze volt tapadva, továbbra is puha volt, ami jól mutatja, milyen kiváló állapotban találtak rá a kutatók a természetes úton mumifikálódott tetemekre. A lámákat díszes madzagokkal és karkötőkkel temették el, a becslések szerint valamikor 1432 és 1459 között.
A kutatók tanulmányukban megjegyezték, hogy semmiféle külsérelmi nyomot nem találtak a lámákon, ami arra is utalhat, hogy élve temették el őket.
„A történeti feljegyzések arra utalnak, az állatáldozatok is fontosak voltak az inkák számára, akik különleges felajánlásnak tartották őket isteneik számára” – mondta el Valdez, aki a perui San Cristóbal de Huamanga Egyetem régészeivel közösen tárta fel a helyszínt. „Ez különösen igaz volt a lámákra, amelyeknél értékesebb áldozatnak csak az emberek számítottak.”
A négy áldozati lámán kívül ezektől elkülönítve bukkantak a kutatók egy ötödik, lebomlott lámatetemre is, ami arra utalhat, az áldozat bemutatását követően valakik megpróbálhatták kirabolni a sírt, amelyet többek közt trópusi madarak tollai is díszítettek. A régészek a nagy testű lámák mellett több, hozzájuk hasonlóan feldíszített tengerimalac maradványait is megtalálták.
Tambo Viejo legújabb feltárása egy nagy lakoma nyomaira is bukkant, nagyméretű kemencék, illetve nagy ünneplésre utaló jelek formájában. Az e hónapban az Antiquity című szaklapban megjelent tanulmány szerint az öt évszázaddal ezelőtti ünnepség és lámaáldozat időpontja azután lehetett, hogy a területet békés úton bekebelezte az inka állam.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap