Tíz találmány, amely a véletlennek köszönhető, a mikrohullámú sütőtől a Viagráig
2018. március 28. 14:18 Múlt-kor
Korábban
9. Tapadós cetlik (1968 és 1974)
1968-ban Spencer Silver kémikus, aki a minnesotai St. Paulban található Minnesotai Bányász- és Gyártótársaságnál dolgozott, egy erős ragasztóanyagot próbált feltalálni az űrkutatás és a repülés részére. Ehelyett csak egy gyengét sikerült, azonban ennek az apró akrilgömbjei csaknem elpusztíthatatlanok voltak, és többszöri használat után is jól tapadtak. Eleinte Silver ragadós felületként igyekezett reklámozni találmányát, amivel például üzenőfalakat lehetne bevonni, és arra papírokat ragasztani, majd könnyen eltávolítani anélkül, hogy rajzszögekkel károsítanák emberek a körmeiket. Az ötlet nem talált támogatókra. Évekkel később, 1974-ben egy Art Fry nevű kémikusnak kezdett elege lenni abból, hogy könyvjelzői kiesnek templomi énekkönyvéből a kórusban, amelyben énekelt, szintén St. Paulban. Eszébe jutott egy szeminárium, amin részt vett korábban az akkor már 3M nevet viselő Minnesotai Bányász- és Gyártótársaságnál. Miért ne lehetne Silver alacsony hatásfokú ragasztójából egyes papírcetlikre tenni? Fry elkezdte a sajátjával szomszédos laboratóriumban talált sárga papírdarabokat bevonni a ragasztóval. A termék eleinte sikertelen volt, de egy kampány után, amelyben ingyen osztogatott mintákat, az emberek kilencven százaléka rendelt újabb adagot. A sztenderd tapadós Post-It cetlik azóta is sárga színűek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap