Tényleg titkos kamrákat rejthet Tutanhamon sírja
2015. november 9. 14:22
Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium közleménye szerint a Tutanhamon sírjában található titkos kamrák megtalálása érdekében indított, 24 órán át tartó, non-invazív eljárással folytatott vizsgálat biztató eredményekkel zárult.
Korábban
A Kairói Egyetem mérnöki karának kutatócsoportja, valamint a párizsi székhelyű Heritage, Innovation and Preservation Institute munkatársai infravörös hőkamera segítségével állapították meg a síron belül található falak hőmérsékletét. Az első vizsgálatok azt mutatják, hogy az egyik terület hőmérséklete eltér az északi fal többi részén mért értékektől. Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter szerint további kísérleteket fognak lefolytatni, hogy még pontosabban meghatározzák az eltérő hőmérsékletű terület helyét. A politikus szerint összesen 1-2 hét szükséges ahhoz, hogy a vizsgálatok eredményeit megerősítsék.
A Nicholas Reeves brit egyiptológushoz köthető, elmélet szerint a Tutanhamon sírjának falán található repedések és törések nyomán feltételezhető, hogy korábban két átjáró másik helyiségekbe vezetett át, azonban ezeket később befalazták és levakolták, hogy elfedjék a másik terem létezését. Az egyik valószínűleg egy raktárba vezetett, legalábbis az elhelyezkedéséből és kis méretéből erre lehet következtetni. A másik, Tutanhamon sírkamrájának északi oldalán található feltételezett ajtó mögött azonban könnyen elképzelhető, hogy egy egyiptomi királynő sírja rejtőzik.
Az egyiptomi 18. dinasztia uralkodóinak sírjai közül a régészek ez idáig csak Tutanhamon apja, Ehnaton feleségének, Nofertitinek a sírját nem találták meg. A szépségéről híres királynő társuralkodóként egykor Egyiptom egyik vezetője volt, de Ehnaton halála után egy ideig feltételezhetően egymaga is vezette a birodalmat. Ha az elmélet beigazolódna, az megmagyarázná a feltűnően nőies királyi maszk rejtélyét is, mivel szinte bizonyossá válna, hogy azt eredetileg az uralkodónőnek szánták. Reeves nemrég digitális felvételekkel támasztotta alá elméletét arról, hogy Tutanhamon sírját eredetileg egy királynénak építették. Úgy véli, csak utólag alakították át a rendkívül fiatalon, mindössze 19 éves korában váratlanul elhunyt fáraó számára.
A tudósoknak már Tutanhamon több hozzátartozóját is sikerült azonosítani:
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap