Teljes felújításon megy keresztül a Göcseji Múzeum 130 éves épülete
2020. április 14. 10:05 MTI
Látványos szakaszához érkezett a zalaegerszegi Göcseji Múzeum neobarokk műemléképületének és kiállítótereinek teljes külső és belső felújítása.
Korábban
Az 1,3 milliárd forint európai uniós támogatásból és 550 millió forint hazai forrásból megvalósuló beruházással a város meg tudja menteni építészeti örökségét, a műemléki környezettel pedig a zalai megyeszékhely turisztikai vonzerejét is növelni lehet - emelte ki a csütörtöki sajtóbejáráson Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere. Hozzátette, hogy a belvárosban több emblematikus épület is megújult.
A múzeum kiürített épületének pinceszintjén, földszintjén, az emeleten és a tetőtérben jelenleg a bontási és a felújítási munkák zajlanak.
A rekonstrukció többek közt a pinceszint részleges átalakítását, a szigetelési munkákat, a belső átalakításokat és gépészeti munkákat, a homlokzat- és tetőfelújítást tartalmazzák - ismertette a részleteket. Jelezte, hogy a tervek szerint a kivitelezési munkák jövő év tavaszára fejeződnek be.
A veszélyhelyzetben néhány projektet át kellett ütemezni, de a TOP és a Modern Városok program keretében megvalósuló nagyberuházások tovább folytatódnak - hangsúlyozta Zalaegerszeg alpolgármestere.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte: most a legfontosabb feladat a járvány elleni küzdelem, de a beruházások folytatására is szükség van, hogy a "megtermelt forintokból" forrást tudjanak biztosítani az egészségügynek.
Kostyál László múzeumigazgató-helyettes arról számolt be, hogy a Göcseji Múzeum épületében korszerű, interaktív várostörténeti kiállítás nyílik.
Újra látogatható lesz Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész és Németh János Kossuth-díjas szobrász, keramikus állandó kiállítása, és új attrakció lesz a Fekete György belsőépítész életművét bemutató állandó kiállítás.
A múzeum épületét 1890-ben emelték: az eklektikus stílusú épületben takarékpénztár működött és elegáns bérlakásokat alakítottak ki. A kommunista diktatúra idején, az államosítás után 1950-től a városi tanács, ifjúsági klub, orvosi rendelők és napközis konyha működött az épületben.
1968-ban a városi tanács elköltözött, az építményt 1970-72 között Szerdahelyi Károly tervei alapján átalakították, és beköltözött a Göcseji Múzeum, amelynek első kiállítását 1973 szeptemberében nyitották meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.