Több mint fél évszázada eltűnt festmény került elő egy New York-i lakásból
2021. március 5. 14:01 MTI
60 éve tűnt el a festmény, de a tulajdonosa azt sem tudta, hogy egyáltalán értékes. Azt állítja, az anyósától kapta ajándékba.
Korábban
Egy New York-i lakásból került elő egy hatvan éve eltűnt Jacob Lawrence-festmény. Októberben érdekes módon került elő egy több évtizede keresett Lawrence-festmény.
Akkor valaki a szomszédja falán ismert rá az alkotásra. Ennek hatására lett meg a mostani festmény is. A történetről hallva vizsgálta meg közelebbről az Upper West Side-i lakása falán lógó képet egy nő és fia.
A Metropolitan Művészeti Múzeum (Met) szakértői is megállapították, hogy a kép Jacob Lawrence (1917-2000) amerikai művész alkotása, aki az 1950-es évek polgárjogi mozgalmai idején 30 festményt készített a Struggle: From the History of the American People (Küzdelem: Az amerikai nép történelméből) című sorozatában.
A képeket – melyek közül az évtizedek során öt szem elől tűnt – a Met 2020-ban kiállította, üresen hagyva a hiányzó darabok helyét.
Ezt követően a massachusetts-i Peabody Essex Museum szervezett kiállítást a képekből. A nővérként dolgozó nő a The New York Times című lapnak elmondta, a képet anyósától kapta ajándékba.
„Őszintén szólva nem úgy nézett ki, mintha valami különleges lenne. Nem tudtam, hogy mesterműről van szó” - mondta. A korábbi esetben a Met-kiállítás egyik látogatójának jutott eszébe a tárlatot megtekintve az Upper West Side-on, a múzeumtól nem messze élő szomszédai lakásában látott festmény, amelyről gyanította, hogy az egyik hiányzó darab lehet. Hazaérve bátorította a szomszédokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a múzeummal.
Azt a festményt az idős pár 1960-ban vásárolta meg egy csekély összegért egy helyi jótékonysági aukción. Elmondásuk szerint nem tudtak arról, milyen művészettörténeti jelentőségű képet vásároltak. A Lawrence alkotásait bemutató tárlat tavasszal Seattle-ben, nyáron pedig Washingtonban lesz látható, ekkor már a két újra felfedezett festménnyel együtt. A Peabody Essex Museum reméli, a sorozat még hiányzó három képe is előkerül lassan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.