Szovjet katonai repülőgépet emeltek ki egy morvaországi mocsárból
2015. október 21. 14:57 MTI
Hét évtized után végre sikerült kiemelni a mocsárból azt az Iljusin-2 Sturmovik típusú szovjet katonai repülőgépet, amelyet 1945. április 11-én a dél-morvaországi Lanzhot mellett lőttek le.
Korábban
A gép a település melletti, egykor járhatatlan ingoványba zuhant, és az eddigi kiemelési kísérletek nem jártak sikerrel. Az idei, rendkívül száraz nyár azonban ezt a mocsarat is annyira kiszárította, hogy lehetővé vált a művelet.
A korabeli források szerint Ivan Sztyepanovics Nyikolajev szovjet pilóta, miután gépét találat érte, kiugrott, de így sem menekült meg. Az ütközet után testét megtalálták és a közeli Hodonínban temették el katonai tiszteletadással. Most azonban úgy tűnik, másképpen is történhetett. A repülőgép roncsainak kiemelése után ugyanis a pilótaülésen emberi csontokat találtak. A kutatók és a történészek most arra keresik a választ, hogy kinek a csontjai is lehetnek ezek - írja a Mladá Fronta Dnes című napilap szerdai számában.
A kutatók nem zárják ki, hogy a csontmaradványok Nyikolajevé lehetnek. A csontok között ugyanis megtalálták az ejtőernyő ki nem nyílt kapcsait, ami azt jelzi, hogy a pilóta a korabeli szemtanúk nyilatkozataival ellentétben nem ugorhatott ki. Vlastimil Schildberger brnói hadtörténész kutatásai alapján azt állítja, hogy Hodonínban valószínűleg egy másik szovjet pilóta, Filip Alekszejevics Csuprov van eltemetve, akinek sikerült kiugrania a gépéből, de életét vesztette. Miután a támadásban nagy számú szovjet repülőgép vett részt, nem kizárt, hogy a helyi lakosok összekeverték a két pilótát. Így történhetett, hogy Csuprov helyett Nyikolajev neve került a hodoníni emlékműre.
A helyi krónika szerint a lakosok által megtalált szovjet pilóta testének közelében egy táskát találtak, amelyen Nyikolajev neve volt, valószínűleg ez okozhatta a tévedést. Végleges választ azonban csak DNS-vizsgálat adhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.