Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége
2020. december 16. 14:22 Múlt-kor
Korábban
Dendera
A denderai Hathor-templom az egyetlen épségben maradt épület, amelynek mai állapota nagyjából a Kleopátra idejében kialakult képet tükrözi. A helyiek körében a tehén alakjában imádott Hathor istennő kultusza terjedt el, így kézenfekvő volt, hogy az épületek jellegét is ehhez igazítsák.
Az építkezések sorozatát az Óbirodalom VI. dinasztiájából származó I. Pepi fáraó kezdte meg a Kr.e. 3. évezredben, de a bővítések és átépítések a Közép- és Újbirodalom időszakában is folyamatosak voltak.
Az épület bizonyos részei tehát már korábban is megvoltak, de a templom megépítése nagyrészt Kleopátra nevéhez köthető (érdekesség, hogy a szentély mellett egy gyógyító központ is volt, ahol elmebetegeket kúráltak).
A munkálatok még XII. Ptolemaiosz uralkodása idején Kr. e. 54-ben kezdődtek, és Kr. e. 20-21 környékén fejeződtek be. Az egyiptomi királynő nagy kedvvel irányította az építkezést, a templom falaira kerülő képek megtervezését pedig saját maga felügyelte. Ez pedig nem kis erőfeszítésébe kerülhetett, az épületben ugyanis nem kevesebb, mint 73 Kleopátra-ábrázolás található.
A templom egyik legfőbb ékessége a déli fal. Az itt található reliefeken Kleopátrát és Caesarral közös fiát, Caesariont örökítették meg, amint az isteneknek áldoznak. Kleopátrát Ízisz-Hathor koronával ábrázolták, Caesarion pedig Alsó- és Felső-Egyiptom kettős koronáját viseli.
Nagy szerencse, hogy a Hathor-templomot a lenyűgöző reliefekkel együtt még manapság is meg lehet tekinteni. Sajnos ez kevés Kleopátra uralkodása alatt keletkezett tárgyi emlékről mondható el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap