Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
Henry Plantagenet megérkezése
1167 nyarán egy kis csoport angol-normann felfedező elindult hajóval a walesi Pembrokeshire-ból és partra szállt az ír Wexford megye területén. Két éven belül Wexford, Waterford és Dublin skandináv kikötői elestek, és a kelta írek elkezdték szervezni védelmüket az erős új betolakodók ellen. 1171 októberében maga Henry Plantagenet, azaz II. Henrik angol király jelent meg Írországban, hatalma hangsúlyozása végett, hogy hozzáadja ezt az ígéretes új tartományt kiterjedt angol–francia birodalmához.
Sorsdöntő pillanat volt ez Írország történetében: az Ír Uradalom megalapítása, amely gyakorlatilag az első angol gyarmat volt. Három évtizeddel később Henrik fia, János elveszítette Normandia irányítását, ezután az angol korona számára még fontosabb volt az ír birtokai megőrzése. Az Uradalom intézménye csaknem négyszáz éven keresztül állt fenn (ezalatt átvészelve egy skót inváziót, a nagy európai pestisjárványt, és egy ír lázadást), mígnem VIII. Henrik 1541-ben királlyá kiáltatta ki magát, ezzel formálisan egyesítve Angliát és Írországot egy korona alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.