Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
A Véres Vasárnap
1972 január 30-án egy polgárjogi menet haladt Derry nyugati külvárosa felől a városközpontban lévő Guildhall térre. Az ilyen menetek gyakoriak voltak: 1968 óta Észak-Írország hozzászokott a katolikus kisebbség egyenjogúságáért és az uniópárti többségi uralom megszüntetéséért tartott nyilvános demonstrációkhoz. E napon azonban a demonstráció véres tragédiával végződött, brit csapatok belelőttek a tömegbe. Tizenhárom férfi vesztette életét, egy tizennegyedik később halt bele sérüléseibe.
A hadsereg azt állította, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terrorszervezet fegyveresei lőttek rájuk a tömegből, és az állami nyomozás elfogadta az események ezen változatát. A Véres Vasárnap messze nem a legvéresebb eseménye volt a csak „a bajoknak” nevezett több évtizedes észak-írországi konfliktusnak, de az a tény, hogy az állam emberei ölték meg a tizennégy embert, rettenetes módon kiemelte a többi közül ezt az esetet. Következményeit évekig érezni lehetett: a katolikus közvélemény haragra gerjedt, és az IRA és más csoportok támogatása gyors növekedésnek indult. Harmincnyolc évnek kellett eltelnie, mire egy új brit kormányzati vizsgálat felmentette az áldozatokat, és kimondta, hogy a brit katonák cselekedetei „indokolatlanok és indokolhatatlanok” voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap