Százak vesztették életüket, mire a hatóságok elismerték, hogy San Franciscóban pestisjárvány dúl
2019. november 20. 16:50 Múlt-kor
Korábban
Amit nem látunk, az nem is létezhet
A járvány tényének széleskörű elutasítása részben abból fakadt, hogy a kor legújabb tudományos vívmányaival kevesen voltak tisztában.
Kinyoun ugyanis – akit legfőképpen az amerikai Nemzeti Egészségintézetek (National Institutes of Health) nevű egészségügyi kutató-fejlesztő intézményrendszer atyjaként ismer az utókor – az orvosi bakteriológia úttörője volt.
A főorvos egy korábban ritkán látott eszközt, a mikroszkópot használta a betegektől vett minták vizsgálatára. Kalifornia kormányzója, Henry Gage különösen szkeptikus volt az új keletű tudományággal és módszereivel kapcsolatban.
Gage nem csupán azt vonta kétségbe, hogy léteznek szabad szemmel láthatatlan organizmusok, amelyek a betegségekért lehetnek felelősek. Sok más kaliforniaihoz hasonlóan azt a nézetet is osztotta, miszerint a fehér, európai származású emberek egyáltalán meg sem fertőződhetnek a pestissel.
E nézet alapja az a téves következtetés volt, hogy a középkori fekete halált az európai lakosságból csak a betegségre immúnis emberek élték túl, ezért minden európai származású ember veleszületett immunitással rendelkezik a pestisre.
E sokak számára megnyugtató tévhittel szemben azonban a járvány igenis megfertőzött számos fehér San Franciscó-i lakost, habár eleinte a város kínai negyedét (Chinatown) érintette a legsúlyosabban.
A fehér lakosok nagy része emiatt eleinte nem is aggódott, mivel a járvány kitörését annak tudták be, hogy a kínai bevándorlók koszosak, és eleve mindenféle betegséget hordoznak.
E rasszista előítélet eredménye az lett, hogy a kínai negyed lakói igyekeztek elrejteni a pestisben elhunytak holttesteit, hogy elejét vegyék a közösségükkel szembeni további diszkriminációnak.
Chinatown lakóinak jó oka volt erre: az első megerősített pestises haláleset nyomán a hatóságok vesztegzár alá vonták a negyedet, és az itt élők nem tudtak sem dolgozni menni, sem termékeket kivinni vagy behozni.
Rövid időn belül élelmiszerhiány alakult ki, és Chinatown lakói attól féltek, hogy ha még több halálesetre derül fény, az még súlyosabb karanténhoz, vagy akár preventív jellegű gyújtogatásokhoz is vezethet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap