Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
2024. július 21. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Mélységi tafonómia
A Titanic hajóteste kettétört a süllyedés során, de a tenger fenekét elérve a hátsó része is összeomlott a becsapódás erejétől. A két nagyobb roncsdarab nagyjából hatszáz méterre fekszik egymástól a tenger fenekén. A hajóról származó különböző tárgyak és eszközök nagyjából 5,2 négyzetkilométeren szóródtak szét. A hajó orra már süllyedés közben teljesen megtelt vízzel, így nagy sebességgel zuhant a mélybe, az orrárboc kidőlt, nekivágódott a fából készült parancsnoki hídnak, amely szinte teljesen megsemmisült. A hajó kéményei is eltűntek a süllyedés során.
A Titanic hátsó felében maradt némi levegő, amely lelassította az ereszkedést, ám emiatt a roncs többször is átfordult. Valószínűleg ekkor szakadt ki a kazán a hajótestből, és a roncsoktól nem messze érte el a tenger fenekét.
Ahogy a felszínen szokott lenni, úgy a tenger mélyén is kémiai folyamatok kezdődtek a maradványok körül. A hideg és a fénymentes viszonyok sajátos körülményeket teremtenek, amelyek következtében a hajó azóta is pusztul.
A Titanic kormányzómotor-hídja
A fényképeken is jól látható, ahogy a hajótestet patakként eszi a rozsda, de a fémet egy, a tenger mélyén élő vasfaló baktérium is folyamatosan pusztítja. Nem feledkezhetünk meg a nagy nyomásról sem, amely négyzetcentiméterenként 387 bar nyomással nehezedik bármire, ami a Titanic környékén található.
Az egykori áldozatok maradványait azonban hiába is keresnénk a hajó körül. A Titanic roncsa az ún. karbonátkompenzációs határ alatt fekszik, amely 3500 méter körül található. Ezalatt a vízbe több karbonát oldódik ki, mint amennyi lerakódik, így az emberi csontok nyomtalanul eltűnnek.
Az orosz MIR I merülőjármű útnak indítása a Titanic roncsához
A holttestek szerves részeinek a lebomlása után így egyetlen csontváz sem maradt meg a Titanic környékén. A jó állapotban megmaradt ruhák és cipők többsége vélhetően egykori tulajdonosukkal együtt süllyedt el, ám a csersavval kezelt ruhák jobban ellenálltak a tengervíznek, mint az emberi testek. Így a lábbelik és az öltözékek tulajdonképpen egy-egy ember végső nyughelyét is jelölik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap