Számos forrásból táplálkoznak a modern húsvét ünnepi szokásai

2023. április 9. 09:05

Korábban

Húsvét, nagyhét, szent napok

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, melyen Jézus Krisztus feltámadását ülik meg. A keresztény húsvétban zsidó és pogány elemek is ötvöződnek. A keresztények az i. sz. 2. század elejétől hozták kapcsolatba a zsidók pészachját Krisztus halálával és feltámadásával. A húsvét megünneplésének napja kezdetben nem volt egységes. Általában az volt a szokás, hogy a feltámadás napját Nizán hónap 14-e (a zsidó húsvét) utáni vasárnap tartották, előtte való pénteken pedig Krisztus halálára emlékeztek. Az ázsiai provinciákban ezzel szemben mindig Nizán hónap 14-én tartották Krisztus halálának emléknapját. E napon délután három órakor befejezték a böjtöt, agapét tartottak és két nap múlva tartottak húsvétot, még akkor is, ha az nem vasárnapra esett.

Jeruzsálem pusztulása, a templom lerombolása (i. sz. 70) után szokásba jött a zsidóknál, hogy a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőség napján (március 21-én) tartották, amely szokást a keresztények egy része is követte. Ily módon eltérések alakultak ki a húsvét megünneplésének az ideje körül, ami a keresztények között szakadást idézett elő. A húsvéti vitát végül is a niceai zsinaton (325) zárták le, amely előírta, hogy a húsvétot egyöntetűen vasárnap kell ünnepelni, ez a vasárnap pedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap legyen. Ha a holdtölte vasárnapra esik, akkor a húsvétot a következő vasárnap kell megtartani. E rendelkezésnek azonban a 8. századig nem mindenhol vetették magukat alá a keresztények. A 4. századtól kezdve általános lett az a szokás, hogy a húsvéti nagy ünnepekre negyven napos böjttel készültek a keresztények.

A nagyhét a keresztény húsvétot közvetlenül megelőző hét nap, a nagyböjt utolsó szakasza. Első napja a virágvasárnap. A virágvasárnap nyomai már a 4. században megvannak, általánosan pedig a 8. században terjedt el. Lényege: szentelt pálma-, illetve olajágakkal (barkával) körmenetet tartanak Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának az emlékére.

A nagyhét kiemelkedő időszaka a „három szent nap” (triduum sacrum): nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. Nagycsütörtököt a 4-5. századtól kezdve ülik meg az utolsó vacsora és a szenvedés kezdetének az emlékére. Ezen a napon van a püspöki székesegyházakban az olajszentelés (azoknak az olajoknak a megszentelése, amelyeket a szentségek kiszolgáltatásánál egész éven át használnak), a 6. századtól a lábmosás, annak emlékére, hogy az evangéliumok szerint Krisztus megmosta e napon apostolainak a lábát.

A pápa Rómában 13 fehérbe öltözött papnak a lábát mossa meg (a tizenharmadik Pál apostolt jelenti), a püspök 13 kanonokét vagy szegényét. Az újabb liturgikus rendelkezések szerint a plébános is elvégezheti ezt a szertartást, ha azt lelkipásztori szempontból gyümölcsözőnek látja. Nagycsütörtökön történik az oltárfosztás: ilyenkor mindent leszednek az oltárról, csak a gyertyatartókat és a keresztet hagyják ott Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának a szimbolizálására. Az új liturgikus előírások szerint a papoknak e napon meg kell újítaniuk az esküjüket.

Nagypéntek Krisztus szenvedésére és halálára való emlékezés ünnepe, amelynek kiemelkedő része a kereszt imádása. Az ünnep nagypéntek estétől nagyszombat estéig tart. Első nyomai a 4-5. századig nyúlnak vissza. Nagyszombat már a húsvéti örömünnep kezdete. Este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel (amely 8. századi pogány eredetű szertartás), ezt követi a keresztvíz-szentelés, majd a vigília-mise (éjjeli mise), amely már a feltámadást ünnepli.

előző oldal következő oldal 2 / 3