Stonehenge-nél régibb leletegyüttesre bukkantak Szaúd-Arábiában

2025. szeptember 4. 11:05 Múlt-kor

A száraz és kietlen táj közepén, a sivatagos dűnék között Szaúd-Arábia őrzi az emberi őstörténet egyik legrégibb titkát: az Al-Jawf régióban talált, ősiségét tekintve a Stonehenge-t és a gízai piramisokat is megelőző leletegyüttes sok mindent megkérdőjelez, amit eddig a neolitikus társadalmakról állítottak a kutatók.

Illusztráció (forrás: wikipédia / CC BY 2.0)

Korábban

2018-ban egy régészcsoport több mint húsz, három egymás melletti sziklába vésett domborművet fedezett fel. Az előzetes feltételezések alapján a tudósok sokáig úgy gondolták, hogy – a jordániai Petrában található leletekhez hasonlóan – nagyjából 2000 éves faragványokról lehet szó; a részletes vizsgálatok azonban sorra megdöntötték ezt a feltevést.

Egy monumentális műalkotás jelentősége

A Max Planck Intézet kutatói által vezetett kiterjedt terepmunka (az eróziós elemzések, a mikroszkopikus vizsgálat és a lumineszcens kormeghatározás segítségével) lehetővé tette a tevéket ábrázoló domborművek (angolul: Camel Site) keletkezési idejének pontos meghatározását. A Journal of Archaeological Science: Reports című folyóiratban közzétett eredmények megdöbbentőek: a vizsgálat során kiderült, hogy a faragványok Kr. e. 5600 és Kr. e 5200 között keletkezhettek (tehát 5000-6000 évvel régebbiek, mint azt korábban gondolták).

A szoborcsoport másik különlegessége monumentális mérete. Ezek a leletek ugyanis nem egyszerű, kőbe vésett alkotások, hanem hatalmas és meglehetősen élethű domborművek. Ilyen pontos ábrázolások készítése egyszerű kőszerszámokkal, a fejlett technológia segítsége nélkül, rendkívüli művészeti képességekről ad tanúbizonyságot. Jelenlegi ismereteink szerint egy-egy ilyen szobor megalkotása akár 10-15 napot is igénybe vehetett, az elkészítés során pedig ideiglenes állvány-szerűséget és kovaköveket használhattak.

A neolitikum Arábiája

Nyolcezer évvel ezelőtt az Arab-félsziget teljesen máshogy nézett ki, mint napjainkban. Az akkor még jóval csapadékosabb éghajlat miatt perzselő sivatagok helyett zöld szavannák uralták a régiót. Az emberek még többnyire vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, de kezdett megjelenni a pásztorkodás is mint létfenntartó tevékenység; a teve háziasítása azonban csak évezredekkel később következett be a területen. Felmerülhet tehát a kérdés: miért pont ezt az állatot ábrázolja a neolitikum korából származó dombormű?

A válasz az ábrázolásmódban rejlik: bizonyos részletek (például a kidomborodó has) kiemelése termékenységi és egyéb rítusokra utalhat; mindezek alapján feltételezhető, hogy a szoborcsoportnak vallási szerepe volt. Emellett egyes domborműveken újravésés nyomai láthatók; ezek azt bizonyítják, hogy a szobrokat az idők során átalakították, így azok évszázadokon át megőrizhették rituális jelentőségüket.

A nem mindennapi felfedezés jelentőségét növeli, hogy számos új kérdést vet fel a régióban szétszórt többi neolitikus kőépítménnyel kapcsolatban is, például: vajon ugyanaz a népcsoport emelhette őket, mint a teveszoborcsoportot? Ugyanannak a rituálénak lehettek a részei? Egyáltalán, mi lehetett ezeknek az ősi faragványoknak a pontos rendeltetése? Válaszokat azonban sajnos még nem talált a régészettudomány ezekre a kérdésekre.

Egy veszélyeztetett örökség

Felbecsülhetetlen értéke ellenére a régészeti lelőhelyet számos veszély fenyegeti: az erózió, az emberi tevékenység és a megfelelő védelem hiánya miatt a szobrok (amelyek évezreden át ellenálltak az időjárás viszontagságainak) hamarosan eltűnhetnek, ha a nem tesz ez ellen sürgős lépéseket a tudományos közösség.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a lelőhely megőrzése mind a régészet, mind az emberi történelem szempontjából kiemelt fontosságú. A Camel Site ugyanis sokkal több, mint egy régészeti lelet: ablak egy olyan múltra, amelyben a művészet nem luxus, hanem a mindennapi élet és az identitás szerves része volt.