2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Smink, parfüm és csillogás: divatdiktátorok az ókori Rómában

2021. október 2. 13:47 John Hughes

Iuvenalis, az I–II. században élő római költő egyik szatírájában döbbenten számol be egy, az előkelő római hölgyek öltözőszobáiban mindennapos jelenetről, mikor is egy jómódú asszony barátnői társaságában korbácsolja meg a frizurája elkészítésével megbízott rabszolgáját. A büntetést a szolgálólány a vérlázító hanyagsága miatt kapta: a sütővassal begöndörített tincsek a gazda elvárásai ellenére nem lettek egyforma hosszúak. Az ókori Rómában a lányok és asszonyok legalább annyira odafigyeltek arra, hogy csodás hajkoronával, ápolt bőrrel és feltűnő ékszerekkel csábítsák el a férfiakat, mint a mai – a testi fenyítéstől szerencsére már eltekintő – hölgyek.

Római nők

Merész frizurák

A római nők különös figyelmet fordítottak a hajápolásra. Míg a köztársaság időszakában az egyszerű, hátrasimított és hátul kontyban összefogott hajviselet vált meghatározóvá, a császárkor évszázadait már a frizuradivat állandó változása jellemezte.

Az I. évszázadtól kezdve a magasabb társadalmi osztályokból származó nők hajviseletének tekintetében a római udvar által meghatározott divat vált mérvadóvá. Annak döntő szerepére jellemző, hogy egyes ókori faragványokat csak az azokon ábrázolt nők frizurája alapján lehet datálni.

Egyes korokban az uralkodófeleségek újító törekvései extravagáns hajkölteményeket eredményeztek, amelyeket manapság már csak megmosolyognánk. Traianus felesége, Plotina császárné a diadémmal kettéválasztott, Elvis Presley-s beütésű hajkoronát viselt, Iulia Domna – Septimius Severus felesége – egy bírói parókára emlékeztető frizurának hódolt.

Mint a Iuvenalis által megörökített jelenetből is kiderül, a rómaiak már ismerték a göndör fürtöket varázsoló hajsütő vasat. Mivel az eszközt faszénen forrósították fel, használata töredezetté tette, kiszárította a hajszálakat. Begöndörítés előtt a haj roncsolódásának megakadályozására illatos olajokat használtak. A zselé akkori megfelelője a gyanta volt, és a hölgyek haját gyakran gyöngyökkel díszített vagy aranyszálból font hajháló fogta össze.

A szőke tincsek bűvöletében

Ám nemcsak a haj formája, a színe is lényeges volt. Mint a II–III. században élő korai keresztény szerző, Tertullianus írja Az asszonyi cicomáról (De cultu feminarum) című művében, a római nők már ekkor is irigyelték az Appenninektől északra fekvő területeken élő germán nők szőke hajkoronáját. A vörös vagy szőke hajért cserébe még azt is hajlandók voltak elviselni, hogy a rendszeres hajfestés következményeként kihullhatott a hajuk, vagy kisebesedhetett a fejbőrük. Elterjedtek akkoriban a parókák is, amelyeket általában a germán nők levágott hajából készítettek.

A hajfestés gyakorlata az erősebbik nemet is utolérte: gyakran az őszülő aggastyánok is befestették a hajukat. A férfiak esetében az arcszőrzet kérdése is nagy súllyal esett latba. Rómában sokáig a simára borotvált arcbőr volt divatban (Nero kivételével minden császár ezt preferálta), ám az ókori görög kultúra szerelmese, Hadrianus császár a II. század első felében meghonosította a szakállviselést. Az új divat egészen Nagy Konstantin császár uralkodásáig tartott.

A szőrtelenítésre mindkét nem képviselői gondot fordítottak. A „mindössze” a hónaljszőrzetüket eltávolító katonákon kívül a férfiak és nők egyaránt a teljes testfelületüket leborotváltatták a római fürdőkben.

Ókori smink

Természetesen a sminkkészlet sem hiányzott a római asszonyok szépségápolási kelléktárából. A korabeli nők krétaporral vagy ólomfestékkel kenték fehérre az arcukat, a pirospozsgás arcszínre vágyók pedig szederlevet használtak. A szemet általában korommal, elszenesedett rózsaszirmokból készült krémmel vagy datolyacsont hamujával festették ki. Különös szokás volt a halánték festése és a szemöldök korommal történő kihúzása a – rómaiak által kedvelt – dúsabb hatás érdekében.

A hölgyek igyekeztek elfedni arcuk kisebb hibáit is, ehhez bablisztből előállított készítményt vagy kenyérmasszát használtak. Iuvenalis ezekről a praktikákról sem volt túl jó véleménnyel: „Undor csak ránézni! Nevetség, mennyi kenyérbél duzzad az arcán” – fakadt ki egy helyen.

Az ókori Róma bővelkedett különböző kenőcsökben, illatszerekben és testápolókban, amelyekről idősebb Plinius számolt be kimerítő részletességgel. Már ekkoriban is léteztek hidratáló- és ránctalanítókrémek, amelyeket mandulaolajból, mézből, állati zsiradékból és olykor krokodilürülékből készítettek.

A birodalom lakosai tisztálkodáskor illatos olajat kentek magukra, amelyet az úgynevezett strigillel, egy begörbített végű fémtárggyal kapartak le. Parfümként olajos krémeket használtak. A legkedveltebb illatok a nárcisz, a fahéj és a rózsa voltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár