2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sharon Tate színésznő meggyilkolása is a hírhedt Manson-bandához fűződött

2024. augusztus 9. 15:05 MTI

Vérbe mártott törölköző

1969. augusztus 9-én a Manson-banda tagjai: Tex Watson, Patricia Krenwinkel, Susan Atkins és Linda Kasabian a villához hajtottak. A rendező nem volt otthon, éppen az egyik filmjén dolgozott.

A nyolchónapos terhes Tate, aki már szerepelt néhány emlékezetesebb filmben, és akit 1968-ban Golden Globe-díjra is jelöltek, otthon időzött barátaival, az ünnepelt férfifodrásszal, korábbi partnerével, Jay Sebringgel, a Folger Coffee Company örökösnőjével, Abigail Folgerrel és annak szerelmével, Voytek Frykowski forgatókönyvíróval.

Mindannyiukkal Watson, Krenwinkel és Atkins végzett, csakúgy, mint Steven Parenttel, egy tizennyolc éves fiúval, aki a ház gondnokához érkezett látogatóba, és éppen a kocsifelhajtóról gördült volna ki, amikor agyonlőtték.

A várandós Tate hiába könyörgött az életéért, az alig húszesztendős Atkins addig szurkálta, amíg csak volt benne élet, sőt még utána is. Vérébe mártott törölközővel a „disznó” szót mázolta az ajtóra.

A következő éjszaka ugyanez a csapat, valamint Leslie van Houten és maga Manson is útnak indult, hogy még több gyilkosságot kövessen el, bár Manson tevőlegesen nem vett részt a mészárlásokban.

Leno LaBianca, egy szupermarket tulajdonosa és felesége, Rosemary voltak a következő áldozatok. Több órás Los Angeles-i kocsikázás után véletlenszerűen választották ki őket. Rettenetes halált haltak, a férj hasába a háború szót is belehasították, a hűtőszekrényre pedig a rosszul betűzött Helter Skelter szavakat pingálták.

A gyilkosságok mérlege: hét áldozat, 169 késszúrás. A klán négy tagját, akik a gyilkosságokat elkövették, valamint a felbujtó Mansont halálra ítélték; az ítéletet később életfogytiglanra változtatták.

Manson 2017. november 19-én természetes úton halt meg a rácsok mögött. Atkins 2009-ben, hatvanegy évesen rákban halt meg a börtönben. Watson és Krenwinkel jelenleg is rács mögött van, Van Houtent idén júliusban 53 év után feltételesen szabadlábra helyezték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár