Vlagyimir Lenin emléke és megítélése a mai napig megosztja az orosz közvéleményt
2021. április 22. 11:31 Múlt-kor
Korábban
Betegség és halál
1920 elejére a „fehér” erőket nagyrészt visszavonulásra kényszerítették az ország minden táján. Bár egyes távoli vidékeken a harcok egészen az 1920-as évek végéig eltartottak, a bolsevikok nyilvánvalóan megnyerték a polgárháborút. Az év áprilisában a bolsevikok országszerte ünnepelték Lenin ötvenedik születésnapját, 1920 és 1926 között zajlott összegyűjtött műveinek első kiadása.
1921-ben évtizedek óta nem látott éhínség vette kezdetét, ami az egyik legfontosabb elindítója volt Lenin „új gazdaságpolitikájának”, amely piacgazdasági elemeket hozott vissza a szigorú kommunista berendezkedésbe.
Az év elejére már súlyos beteg Lenin egyre inkább visszavonult a politikától, orvosai pedig nem tudtak rájönni tünetei okára – egyesek szerint szifilisze volt, mások szerint egy 1918-as merényletkísérlet hatásairól volt szó. 1922 májusában szélütést szenvedett, amely után egy átmeneti felépülés kivételével a Moszkvától 10 kilométerre délre fekvő Gorkiban lábadozott.
Távollétében egyre jobban kibontakozott a Sztálin és Trockij közötti konfliktus, miközben Lenin politikai végrendeletében éppen Sztálin túlzott becsvágyának veszélyére hívta fel a figyelmet, és Trockijt javasolta a pártfőtitkári posztra – e végrendelet létét Sztálin végül sikeresen eltitkolta a nyilvánosság elől.
1924. január 21-én, két további szélütést követően a szinte magatehetetlen Lenin kómába esett, majd 53 éves korában meghalt. Halálát másnap jelentették be nyilvánosan, január 27-én pedig Moszkvában nagy nyilvános temetést tartottak.
Végül – Krupszkaja tiltakozása ellenére – teste bebalzsamozása mellett döntöttek. Ez eredetileg csupán azért történt, hogy a gyászolók továbbra is végeláthatatlan sora megtekinthesse a pártvezér holttestét, idővel azonban állandósult – teste a mai napig megtekinthető a Vörös téri Lenin-mauzóleumban.
Lenin emlékezetére ma is a halálát követően Sztálin által létrehozott személyi kultusz van a legnagyobb hatással, Oroszországon belül és kívül. Mindazonáltal a marxizmus-leninizmus végül a 20. század egyik meghatározó ideológiájának bizonyult, máig mesze ható következményekkel.
Emlékezete Oroszországban felemás: a lakosság jelentős része pozitív történelmi szereplőként látja, a politikája által kisemmizettek – mint például a hajdani nemesség vagy a kulákság leszármazottai, illetve az ortodox egyház – egyértelműen káros hatásúnak tartja politikáját.
2018-ban a duma egyik képviselője arra terjesztett be javaslatot, hogy 2024-ben, halála századik évfordulóján temessék el Lenint, már csak azért is, mert holttestének állandó „karbantartása” rendkívül nagy költségekkel jár. Akármi is lesz a végkifejlet, emléke nagyon sokáig meghatározó része lesz továbbra is az orosz közéletnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.