Sajátos szentjévé avatta az általa létrehozott rendszer Vlagyimir Lenint
2020. április 22. 10:21 Múlt-kor
150 éve, 1870. április 22-én született a Volga menti Szimbirszkben (ma Uljanovszk) Vlagyimir Iljics Lenin szovjet-orosz ideológus, forradalmár és politikus, a Szovjetunió első vezetője.
Korábban
A lázadó diák
Lenin (születési nevén Uljanov) középosztálybeli családba született, édesapja paraszti sorból emelkedett fel, és egy jó nevű, nemes ifjaknak fenntarott iskolában tanított matematikát és fizikát.
Vlagyimir nyolc gyermek közül harmadikként született, gyermekként a sportban és tanulmányaiban egyaránt kiemelkedően teljesített. Az Uljanov szülők hívő monarchisták voltak, a II. Sándor cár által 1861-ben kihirdetett jobbágyfelszabadításnak köszönhetően.
Az édesapa, Ilja életében fontos szerepet játszott az ortodox kereszténység, az evangélikusként nevelt édesanya, Marija azonban közömbös maradt a vallást illetően.
Lenin 15 éves volt, amikor 1886 januárjában édesapja agyvérzésben elhunyt, innentől viselkedése igencsak megváltozott, és nyíltan megtagadta az istenhitet.
Bátyja, Alekszandr ekkor már Szentpéterváron tanult, és a meglehetősen reakciós III. Sándor cár abszolutizmusa ellen agitáló politikai körökben mozgott. Végül egy merényletkísérletbe is belekeveredett, a hatóságok pedig társaival együtt letartóztatták, és 1886 májusában felakasztották.
A családi törések ellenére Lenin befejezte középiskolai tanulmányait, és a kazanyi egyetem jogi karára iratkozott be.
Egyetemi karrierje nem tartott sokáig: miután egy diákkör vezetőjévé választották, tiltakozást vezetett a diákszervezetekre rótt korlátozások ellen. A rendőrség letartóztatta, kicsapták az intézményből, és a család tatárföldi nyári üdülőjébe száműzték.
Aggódó édesanyja közbenjárására visszatérhetett Kazanyba, itt ismerkedett végül meg újabb radikális körökön keresztül Marx írásaival. 1889-ben a család Szamarába költözött, Lenin pedig újabb radikális szerveződésekben vett részt – itt fordította le orosz nyelvre Marx és Engels Kommunista Kiáltványát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.