Ritkán részesültek végtisztességben a középkori csatamezők halottjai
2020. november 4. 18:09 Múlt-kor
A középkori irodalom gyakran foglalkozik az ellenségeik tömegét csatában lemészároló lovagokkal. Az ilyen szövegek többnyire a szóban forgó harcosokat és dicső tetteiket helyezik a középpontba, a halottak tömegéről igen kevés szót ejtve. Milyen sors várt a csatatéren heverő elesettek holttesteire?
Korábban
Csaták a középkori irodalomban
A hosszú és ömlengő csatabeszámolók meglehetősen gyakoriak a középkori forrásokban. A krónikák, az epikus költemények és a lovagregények gyakran írják le, miként aprították egymást a páncélban, lovon harcoló királyok, főurak és lovagok. A források – attól függően, mely oldalon keletkeztek – az egyik vagy másik oldal cselekedeteit dicsőítik és nagyítják fel jelentőségben.
A kijelölt hős vagy hősök jellemzően tetemes számú ellenséges veszteségért felelősek. Habár nem mindenhol és minden időben volt jelen ugyanolyan mértékben a középkori Európában, nyugaton, különösen Angliában a hősöket a megölt ellenségek számáért is külön dicsérik.
Thomas Malory 15. századi Artúr-legendájában például a legendás királyt azért is ünneplik első csatáját követően, mert sok embert megölt. Legnagyobbra becsült lovagjai, mint például Lancelot vagy Gawain szintén azért érdemesek önmagában is a dicséretre, mert sokakkal képesek végezni a csatákban. A számok rendszerint említve vannak, afelett azonban Malory is átsiklik, hogy mi történik a megöltek holttesteivel a csata után – hacsaknem a szóban forgó hulla éppen a hősé.
Dicsőséges halál
Amennyiben rendkívül ismert lovagról van szó (mint például Artúr lovagjai), avagy ő a szöveg főhőse, gyakran igen kiterjedt leírást kap a temetési szertartás. Amikor Malory szövegében meghal Gawain, Artúr király sírva fakad a holttest felett, majd a doveri várba viszi, egy kápolnába, ahol felravatalozzák, hogy mindenki „megcsodálhassa” a koponyáját ért masszív sérülést.
A Warwicki Guidóról szóló angol lovagregényben a főhős még nagyobb búcsúztatást kap. Pontosan 1007 angyal viszi a lelkét a mennybe, miközben asszonya a holttest felett siratja őt. Ezt követően a hulla édes illatot kezd árasztani magából, és hiába próbálkozik egyszerre száz másik lovag is, nem tudják elmozdítani a helyéről – egyszerűen túl nehéz. Mindkét utóbbi tényező Guidó szentségét jelképezi. Végül a gyásznép úgy dönt, a mozdíthatatlan holttest köré építik a lovag márvány emlékművét, így halála helyén kerül sor a nagyszabású gyászszertartásra is.
E két példa jól szemlélteti, mennyi tisztelet járt ki a fontos embereknek holtukban is. Az összecsapások átlagos résztvevői azonban nem részesültek ilyesfajta temetésekben. A legtöbbször említést sem tettek róluk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap