Ritka ókori kőmaszkra bukkantak Hebron mellett
2018. november 29. 11:47 MTI
Kilencezer éves kőmaszkot találtak Ciszjordánia déli részén, Hebronnál - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakértői szerint a kőszerszámokkal gondosan kidolgozott, emberi arcot mintázó maszkot kultikus szertartáshoz használhatták az újkőkorszakban élő emberek.
Korábban
A Pné Hever telepes falu mellett talált kőálarc széleibe négy lyukat véstek, valószínűleg azért, hogy ezeknek a segítségével rögzítsék az ember fejére. Az IAA műkincsrablás elleni egységének információja vezetett el az eredetileg a hebroni-hegyekben fellelt ritka tárgy megszerzéséhez, a leletet a régészek a neolitikum második szakaszára, kilencezer évvel ezelőttire datálták.
A mészkőből készült szimmetrikus arcot különös gonddal formázták meg, szemet, orrot mintáztak, sőt fogakat is véstek rá. A kőmaszkokat a mezőgazdasági forradalom idejéhez kötik, amely a vadászattól és a gyűjtögetéstől az ősi mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez és a növénytermesztéshez vezetett el.
Ehhez az átmenethez a társadalmi struktúra változása és a rituális-vallásos szertartások erőteljes növekedése társult. Ennek az időszaknak a kultikus leletei közé tartoznak többek között az ember formájú szobrok, a vésett-mintázott koponyák és faragott kőmaszkok is. Ekkoriban az ősök kultuszát gyakorolták, és a házak padlózata alá temették az elődök koponyáját. Az emberi arcot mintázó kőmaszkot is rituális szertartásnál használhatták.
Az IAA hangsúlyozta, hogy eddig tizenöt hasonló maszk került elő az egész világon, de csupán kettőnek ismerik pontosan eredeti helyét, ahol megtalálták őket. A többit ráadásul magángyűjteményekben őrzik, ami erősen megnehezíti a tudósok hozzáférését, kutatásukat. Az Izraelben most bemutatott maszk jelentősége főként a lelőhely pontos ismeretében, a régészeti környezet tanulmányozásának lehetőségében rejlik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap