Repülő szépségek - brit pilótanők a második világháborúban

2015. augusztus 3. 08:35

Amikor valaki meghallja azt a szót, hogy hős, általában egy erős, mindenre elszánt férfi képe ugrik be neki elsőre. Pedig a történelem során sok esetben a nők is nagyban hozzájárultak egy ország háborús győzelméhez. A második világháború alatt az Egyesült Királyságban a légi szállítási kisegítő szolgálatnál (Air Transport Auxiliary) tevékenykedő hölgyek vették ki a részüket jelentősen a háborús erőfeszítésekből. Bár kezdetben sokan kinevették őket, idővel egyre több feladatot bíztak rájuk, és rendkívüli népszerűségre tettek szert.

Korábban

Az ATA-t 1938-ban azzal a céllal hozták létre, hogy kötelékében olyan civilek, vagy egykori katonai pilóták szolgálhassanak, akik háború esetén vadász- vagy bombázópilótaként valamilyen okból kifolyólag nem voltak bevethetők, de szerettek volna hozzájárulni valamilyen módon a háborús erőfeszítésekhez. A szervezet elsődleges feladata az volt, hogy a katonai repülőgépeket a gyárakból elszállítsa a Brit Királyi Légierőnek a frontvonalak közelébe.

A repülés a két világháború között az Egyesült Királyságban népszerű tevékenységnek számított, így az országban számos kiképzett civil és kereskedelmi pilóta tevékenykedett. A korszak legnépszerűbb pilótanője Amy Johnson volt, aki először repült el nőként Angliából Ausztráliába. Nevéhez számos, repüléssel kapcsolatos rekord megdöntése fűződik. 1941-ben az ATA kötelékében végrehajtott küldetés közben veszítette életét.

Egy másik híres, később az ATA-hoz csatlakozó női pilóta, a Pán Péter repülő barátja után Wendynek becézett Audrey Sale Barker barátnőjével, Joan Page-dzsel 1932 őszén Dél-Afrikába utazott, hogy néhány kellemes napot töltsön el az országban. Visszatérésük azonban nem volt zökkenőmentes. Kenya fővárosa, Nairobi közelében balesetet szenvedtek. Wendy eltörte a lábát, barátnője azonban egy kisebb fejsérüléssel megúszta a balesetet. A pilótanőkre a maszai törzs tagjai találtak rá, akiknek Wendy egy rúzzsal írt üzenetet ("Gyertek értünk") adott át azzal a kéréssel, hogy juttassák el a megfelelő helyre. Így menekültek meg végül a szorult helyzetből.

Az ATA női pilótái előtt azonban nem a fent említett hölgyek, hanem egy brit parlamenti képviselő lánya, Pauline Gower taposta ki az utat. A tehetséges pilóta a háború előtt egy sétarepüléssel foglalkozó céget vezetett, emellett pedig a Brit Királyi Légierő kisegítésére létrehozott civil légierő szervezetének is tagja volt. Gower több mint 2000 órás repülési tapasztalattal a háta mögött meggyőzte az ATA illetékeseit, hogy a vezetésével hozzanak létre egy női kisegítő alakulatot. Az ATA egy nyolcfős női pilótacsapat megszervezésével bízta meg Gowert, miután a férfiak a tizenöt fős női egységek gondolatát elvetették. A női pilóták 500 órás (a férfiakénál jóval nagyobb) repülési tapasztalattal kellett rendelkezzenek, és csak gyakorló gépeket vezethettek. Az utasítás szerint Tiger Moth repülőgépeket kellett a London környéki gyárakból Skóciába és Észak-Angliába szállítaniuk.

Bár ekkoriban a női pilóták még gyakran voltak nevetség tárgyai a társadalom körében, Pauline Gower és társai bebizonyították, hogy nagyon is komolyan kell venni őket. Az ATA női szekciójának létszáma nyolcról idővel százhatvanhatra ugrott, és már nemcsak Tiger Mothok, hanem összesen 147 fajta gép - köztük négymotoros bombázók - szállításával bízták meg őket. Gower elintézte, hogy az ATA pilótanői - a brit történelem során először - férfitársaikkal azonos fizetést kapjanak.

A háború során egyre több pilótára lett szükség, és olykor még olyan lányokat is felvettek az ATA-ba, akik még autót sem vezethettek volna. Volt köztük a felső tízezerből kikerült pilóta, síoktató, munkás, balett-táncos, matematikus, mérnök és térképész is. A legfiatalabb pilóta, Joan Hughes mindössze 17 éves volt. Az ATA-hoz külföldi - többek között chilei, lengyel, kanadai, dél-afrikai, valamint amerikai - pilótanők is csatlakoztak. Egyikük, Jackie Cochran az Egyesült Királyságból hazatérve meg az ATA amerikai verzióját is megalapította.

A női pilótáknak naponta több gépet is el kellett szállítaniuk, és közülük sokan olyan típusú repülőkbe ültek be, amelyeket még soha korábban nem vezettek. A női pilóták kedvencei a Spitfire repülők voltak, amelyeket gyakran csak "hölgyek gépeként" emlegettek. Volt azonban, aki a Tiger Mothokat kedvelte jobban, Annette Hillt pedig csak a "Barracuda-királynő" néven emlegették. A női pilótáknak tizenkét nap munka után két nap pihenő járt, amelyet általában alaposan ki is használtak. Ha bevetés előtt az ég felhős volt, várniuk kellett, míg kitisztult. Ilyenkor többek között biliárdozással, bridzsezéssel és jógázással mulatták az időt. Az ATA-lányok rendkívüli népszerűségre tettek szert. Gyakran szerepeltek a magazinok címlapján, és számos cikket írtak róluk az újságok.

A szervezet női részlegét a háború után azonban megszüntették, és a női pilóták közül csak néhányan maradtak a pályán. A háború alatt az ATA pilótái (a férfiakat is beleszámítva) összesen 308 ezer repülőgépet szállítottak el a Brit Királyi Légierőnek. Ezelatt minden tíz ATA-pilótából egy életét veszette.