Ptolemaida-kori hajógyárat fedeztek fel Egyiptomban
2019. február 13. 10:29 MTI
Újabb, izgalmas feltárásról adtak hírt Egyiptomban dolgozó régészek, akik most egy ókori "hajógyár" maradványaira bukkantak a Sínai-félszigeten.
Korábban
Egy ókori hajóépítő és -javító műhely maradványait tárták fel a régészek az egyiptomi Sínai-félszigeten. Az észak-afrikai ország régiségügyi minisztériuma szerint a félsziget északi részén, a Tel Abu Szaifi ásatáson feltárt műhely az Egyiptomot majdnem 300 éven át irányító Ptolemaida-dinasztia (Kr.e. 332-30) idejéből való. Ezen a régészeti lelőhelyen egykor római kori erőd állt.
Mosztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetőjének elmondása szerint a műhelyben két szárazdokk volt, amelyben a hajókat építették és javították. Egyiptomban legutóbb a Kairótól délre fekvő Minja tartományban fedeztek fel egy sírkamrát, amelyben több mint negyven, jó állapotban konzerválódott múmia is volt.
Egyiptom az utóbbi időben nagy erőkkel dolgozik régészeti kincseinek megóvásán és a még rejtett ókori leletek felfedezésén, hogy új lendületet adjon az ország gyengélkedő turisztikai szektorának. Ennek jegyében nyitották fel azt a fekete szarkofágot is, amelyre több mint 5 méterrel a föld alatt bukkantak rá szakemberek, és amelyben furcsa, vöröses folyadékot találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap