Pite, disznó és egy halott ember fogai – bizarr halálesetek a középkorból
2021. június 6. 08:44 Múlt-kor
A történelem tele van szokatlan halálesetekkel. Magyar példákból is sokat ismerünk, kezdve I. Bélával, akire rászakadt a trón, II. Istvánon keresztül, akit a legenda szerint a kunok ölelgettek halálra, egészen a több ízben is előforduló vadkanbalesetekig. És persze más országok históriája is bővelkedik bizarr, halálos kimenetelű balesetekben.
Korábban
A vadászat Bizáncban is komoly veszélyt jelentett. 886-ban az akkor már 75 éves I. Baszileiosz császár öve egy vadászaton beleakadt egy szarvas agancsába, és az állat kilométereken át vonszolta az uralkodót az erdőben. Egyik kísérője vágta el végül az övet, Baszileiosz azonban azt hitte, meg akarja ölni, ezért még azelőtt kivégeztette, mielőtt belehalt volna sérüléseibe.
Sigurd Eysteinssonnak, a ma Skóciához tartozó Orkney viking earljének az egyik legnagyobb győzelme okozta a vesztét. Miután 892-ben legyőzte ellenfelét, Máel Brigtét, levágta a fejét, majd a nyereghez erősítette a testrészt, diadalmasan ügetett hazafelé a csatából. A levágott fejet azonban olyan szerencsétlenül kötözte lovára, hogy Máel Brigte fogai felsértették a lábát, az így keletkezett sebe elfertőződött, és belehalt sérüléseibe.
Míg a magyar Imre herceg egy vadkan öklelését nem élte túl, a francia Fülöp herceg halálához csak közvetlenül járult hozzá egy disznó. VI. (Kövér) Lajos király fia 1131-ben barátaival éppen Párizsban, a Szajna mentén lovagolt, amikor lova megbotlott egy, a folyó partján álló trágyahalomból váratlanul kiugró, fekete disznóban. A társuralkodóként Franciaország élén álló herceg olyan szerencsétlenül ért földet, hogy másnapra belehalt sérüléseibe.
Hódító Vilmos negyedik fia, a normann hódítás után Angliát konszolidáló I. Henrik 1135-ben bekövetkező halálát Huntingdoni Henrik beszámolója szerint egy vadászat után az orvosai tanácsa ellenére elfogyasztott túlzott mennyiségű halpite okozta.
II. Henrik, Champagne grófja 1192-től uralkodott a Jeruzsálemi Királyságban, bár a királyi címet sohasem használta. 1197-ben, amikor éppen csapatait szemlélte akkói palotája ablakából, leszakadt a korlát, amelyre támaszkodott, Henrik pedig kizuhant. Egyik szolgálója zavarában ura után vetette magát. A beszámolók szerint Henrik túlélhette volna a zuhanást, ha önfeláldozó szolgája nem éppen a testén landol.
Emberséges Márton, Aragónia királya 1410-ben egy napon éppen az ágyában igyekezett kikúrálni egy egész liba elfogyasztása következtében fellépő emésztési zavarait, amikor udvari bolondja belépett a szobába. A hivatásos bohóc a legenda szerint annyira megnevettette az uralkodót, hogy az hanyatt esett, és már nem kelt fel többé.
Plantagenet György, Clarence első hercege, IV. Edward és III. Richárd angol király kiszámíthatatlan testvére a rózsák háborújában a Yorkok oldaláról átállt a Lancasterekhez, emiatt IV. Edward árulás vádjával halálra ítélte. Egyes beszámolók szerint 1478-as kivégzésekor kérésének megfelelően kedvenc italába, egy kád malváziaborba fojtották bele a Towerben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap