Pestis idején a feltámadó holtaktól is rettegtek a középkori németek
2020. szeptember 8. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Az élőholtak logikája
A 14. század előtt a német ajkú Európában a népmesék segítő szándékú szellemekről szóltak, amelyek a síron túlról figyelmeztetik vagy segítik szeretteiket. A járványok korában azonban a holtak új alakot öltöttek: fizikailag jártak-keltek, ártó szándékkal.
„Ez a gonosz szellemekre való váltás 1300 vagy 1400 körül következik be” – mondta el Matthias Toplak, a Tübingeni Egyetem régésze, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében.
A középkori folklórban nyomok után kutatva Alterauge és társai rábukkantak a „Nachzehrer” névvel illetett lények történeteire. Az „utóélő” vagy „utóevő” kifejezésként fordítható elnevezés kettős jelentésű: egyrészt utal arra, hogy a halál után újból életre keltek, illetve táplálkozási szokásaikra is.
A legtöbb történet szerint e nyughatatlan, éhes lények saját magukat és halotti leplüket is elfogyasztották, eközben elszipkázva életben maradt rokonaik életerejét.
„A történeti források szerint a 'Nachzehrer' a szokatlan vagy váratlan halál következtében jön létre” – mondta el Alterauge. „Az elterjedt vélekedés szerint az ember akkor vált 'Nachzehrerré', ha a közösségéből elsőként halt bele egy járványba.”
A járványok sújtotta területeken az ilyen elméletek igencsak megalapozottnak tűnhettek: ahogy az áldozat közeli rokonsága is elkezdte a betegség tüneteit produkálni, és a temetés után néhány nappal maguk is ágynak estek, sokaknak tűnhetett úgy, mintha az elhunyt átkozta volna meg őket.
„Mindeme természetfeletti hiedelmek hátterében a közösség számos tagjának hirtelen halála állhat” – mondta el Toplak. „Logikus, hogy az emberek különféle szellemeket hibáztattak, és óvintézkedéseket tettek azért, hogy a holtak ne térhessenek vissza.”
Ugyancsak félelmet ébresztett ekkoriban az úgynevezett „Wiedergänger”, azaz „újrajáró” is, amely a napjainkban is népszerű horrortoposznak számító, a sírjából felkelő és az élőkre támadó halottat jelenti.
„Ha valamit elrontottál, nem tudtad befejezni teendődet az életben a hirtelen halál miatt, vagy vezekelned, esetleg bosszút kell állnod valamiért, 'Wiedergängerré' változhatsz” – magyarázta Alterauge.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap