Példátlan bukás lett Richard Nixon addig sikeres elnökségének vége
2019. január 9. 13:09 MTI
Korábban
A bukás után
Nixon az amerikai történelemben addig példátlan lépésre kényszerült: 1974. augusztus 8-án lemondott tisztségéről, hogy elejét vegye a küszöbön álló impeachmentnek, alkotmányos vádemelésnek. Botrányos körülmények között kellett távoznia, és csak azért nem emeltek vádat ellene, mert lemondása fejében utóda, Gerald Ford kegyelmet adott neki.
Sosem ismerte el, hogy rosszat cselekedett volna, a történteket hibás politikai döntésként fogta fel. Az első éveket Kaliforniában remeteszerű visszavonultságban töltötte, később New York környékére költözött. Számos könyvet írt, beutazta a világot, találkozott a világ vezető politikusaival, elnöki könyvtára Yorba Lindában hű emberei állandó műhelyévé vált. Szép lassan előkerült a feledésből, és külpolitikai szakértőként tiszteletet vívott ki magának. Magánbeszélgetéseken elnököknek adott tanácsokat külpolitikai kérdésekben.
1994. április 22-én, 81 éves korában hunyt el egy New York-i kórházban, négy nappal azután, hogy otthonában súlyos agyvérzést szenvedett. Méltatói elsősorban a külpolitikai érdemeit hangoztatták, de kiemelték, hogy megszállott konzervatív létére ő volt az egyetlen, aki békeidőben befagyasztotta az árakat és a béreket, aki az addigi legnagyobb szabású jóléti programot kidolgoztatta (bár nem tudta elfogadtatni a törvényhozással), aki a „fehér választói hullám hátán” bejutva a Fehér Házba minden elődjénél többet tett a faji elkülönítés megszüntetéséért a déli államok iskoláiban. Alakját, elnöki tevékenységét halála előtt és után több film is megörökítette Alan J. Pakula, Jorn Winther, Oliver Stone, Daniel Petrie és Ron Howard rendezésében.
Yorba Lindában helyezték nyugalomra 1994. április 27-én a róla elnevezett könyvtár kertjében, aznapra országos gyászt rendeltek el. Temetésén egykori külügyminisztere, Henry Kissinger, a szenátus republikánus párti csoportjának a vezetője, Bob Dole, valamint Pete Wilson kaliforniai kormányzó búcsúztatta. A búcsúbeszédet Bill Clinton elnök tartotta, a gyászbeszédet pedig Billy Graham tiszteletes mondta el az elhunyt fölött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05