Öt hírhedt női kalóz
2015. október 29. 15:21
Korábban
A bájos hangú nyelvkimetsző
Rachel Wall életrajza mítoszok és legendák sorával van fűszerezve, ám néhány belőlük bizonyított, így őt nevezhetjük az első amerikai születésű asszonynak, aki kalózkodásra adta a fejét. Egy már évtizedek óta az Újvilágban élő pennsylvaniai család leszármazottjaként Rachel Schmidt tizenéves korában – a családja akarata ellenére – egy bizonyos George Wall nevű halász felesége lett, aki egy alkalommal megmentette őt egy csapatnyi nőtől, akik a kikötőben megtámadták. A házaspár Bostonban telepedett le, és igyekezett tisztességesen megélni (míg a férfi halászott, a nő szolgaként kereste a betevőre a pénzt), azonban az állandó financiális problémák hatására egyre többször nyúltak nem törvényes eszközökhöz.
1781-ben beszereztek egy kis csónakot, megtöltötték hozzájuk hasonlóan szerény életminőségű alakokkal, valamint azok szeretőivel, és elkezdték fosztogatni a New England partjainál hajózó kereskedőket. A stratégiájuk legalább olyan zseniális volt, mint amilyen brutális. Amikor egy nagyobb vihar haladt át a régión, a kalózokká vedlő halászok úgy alakították át csónakjukat, mintha egy, a tengeren már napok óta hánykolódó, a természet elemei által megtépázott, bajba jutott hajó lenne. A kifejezetten bájos és fiatal Rachel a hajó orrában állva az arra haladó vízi járművek legénységéhez könyörgött a segítségért. Amikor a gyanútlan áldozatok közel mentek az álcázott csónakhoz, a fosztogatók rájuk vetették magukat, felszálltak a hajóra, kirabolták, a tengerészeket pedig halomra gyilkolták.
Rachel kedves és csábító „szirénhangja” több mint egy tucat hajó vesztét okozta. 1782-ben azonban elfogyott a szerencséjük: egy valós vihar megtépázta a csónakjukat, és George, valamint a kalózlegénység zöme a tomboló hurrikán áldozata lett. Ezen két év alatt mintegy hatezer dollárnyi értéket raboltak össze és legalább 24 ember életét oltották ki. A bostoni asszony ismét szolgának állva tovább folytatta a kalózkodást ezúttal szárazföldön, és csupán 1789-ben fogták el és tartóztatták le fosztogatás vádjával. Egy főkötő miatt. Történt ugyanis, hogy egy Margaret Bender nevű asszony fejéke megtetszett Rachelnek, azonban Margaret nem kívánta odaadni. A vége az lett, hogy a kalózleány kihasította szerencsétlen asszony nyelvét.
A börtönben készült írásában bevallotta a rablásokat, fosztogatásokat, a szüleivel való engedetlenségét, és szinte mindent, amit egy ember bevallhat, kivéve a gyilkosságot. A szokatlan vallomásáradat nem hatotta és ingatta meg a bírákat, akik halálra ítélték. Az 1789. október 8-án felakasztott, mindössze 29 éves asszony az utolsó nő volt, akit Massachusettsben kivégeztek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/786.jpg)
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap