Öt híres reptéri terrortámadás
2016. március 22. 10:59
Ma reggel nyolc óra körül – miután lövések zaja hallatszottak – két robbanás rázta meg a brüsszeli Zaventem repülőtér terminálját. A robbantásokról mindezidáig még keveset tudni, az eddigi beszámolók szerint a detonációk az American Airlines check-in pultjánál történt. A terroristatámadásban eddig legalább tízen életüket vesztették, ám az áldozatok száma sajnos emelkedni fog. Belgiumban a terrorkészültségi szintet a maximális négyesre emelték, Magyarországon a kettes, magas fokozat van érvényben. Nem ez volt a történelemben az első repülőtéri terrortámadás, összeszedtük az öt leghíresebbet.
Korábban
A Japán Vörös Hadsereg mészárlása Izraelben
1972. május 30-án az izraeli Lod repülőtere borzalmas terrortámadás színhelye volt. A történelem valaha volt egyik legkülönösebb terrorszervezete, az 1971-ben, Libanonban, Sigenobu Fusako által alapított Japán Vörös Hadsereg három tagja néhány perccel dél után huszonhat embert mészárolt le, és további nyolcvanat megsebesített az izraeli repülőtéren. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű palesztin szervezethez rendkívül közel álló terrorista csoport tagjai gépfegyverekkel és kézigránátokkal felszerelkezve támadtak rá a gyanútlan várakozókra. A halottak között tizenhét keresztény Puerto Ricó-i zarándok, egy kanadai, valamint nyolc izraeli állampolgár is volt. Merénylet áldozata lett többek Aharon Kacir, a későbbi izraeli elnök, Efraim Kacir nemzetközi hírű biofizikus testvére is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap