Öt híres hajó, amelyet a tenger fenekére küldtek
2015. május 7. 17:22
Korábban
Süllyedő hajóból a cápák szájába
A korábban az első működőképes atombomba elemeit szállító USS Indianapolis 1945 júliusában a Fülöp-szigetek felé tartott, amikor 29-én éjfél körül egy japán torpedó találta el a kíséret nélkül haladó amerikai vízi jármű jobb oldalát, ahol a repülőgépek üzemanyagait tárolták. Mintegy 3500 gallon kerozin került a vízbe, amely rögtön ki is gyulladt, több mint száz méteres lángokkal égve. A következő japán találat a hajó közepét érte, aminek következtében a hajó üzemanyagtartálya robbant be. A láncreakciót nem lehetett leállítani, az Indianapolis kettétört, s mindössze 12 perc alatt elsüllyedt. Az 1196 emberből körülbelül 900-an élték túl a robbanássorozatot, s kerültek élve a vízbe. Sokan azt hitték, fellélegezhetnek, pedig a megpróbáltatások java még csak ezután kezdődött.
A több száz meggyötört, csonkolt végtagokkal, égési sérülésekkel küzdő túlélő a nyílt vízen nem számíthatott gyors segítségre, sőt: a következő nap félelmetes ellenség bukkant fel mellettük: az óceáni fehérfoltú cápa. A tengeri ragadozók célkeresztjébe elsőként a lebegő holttestek kerültek, később azonban még több cápa jelent meg, s a víz felszínén való fennmaradásért küzdő, vagyis folyamatosan mozgó embereket kezdték célba venni. Ha hihetünk a sokkot kapó matrózok visszaemlékezéseinek, a több száz négyzetméternyi területen szétszóródott tengerészeket több tucat vagy akár több mint száz ragadozó támadta meg. A vérfürdő négy napig tartott.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A negyedik napon, délelőtt 11 órakor a haditengerészet egyik járőröző repülőgépe vette észre az Indianapolis túlélőit, s rádión kért segítséget. Néhány órával később egy hidroplán jelent meg, s összeeszkábált csónakokat és túlélőcsomagokat eresztett le a matrózok közé. Néhány perccel éjfél után érkezett a segítség, a USS Doyle hadihajó végül kimentette a túlélőket. Az Indianapolis 1196 fős legénységéből csupán 317-en maradtak életben. A becslések szerint közel 150 emberrel végezhettek a cápák, a többieket a téboly, a szomjúság és a fáradtság vitt a másvilágra.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Tudta-e, hogy...?](/ih0Ax/label/.cut-640x400/537.jpg)
Tudta-e, hogy...?
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- 10 tény a borotválkozás történetéről
- 10 tény Picassóról
- 10 elképesztő történet kémekről és hírszerzőkről
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)