Önkéntesek segítségével dokumentálta a Király utca történetét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

2026. április 15.-Múlt-kor

Harmincnégy önkéntes segítségével dokumentálta a Király utca történetét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - közölte az intézmény az MTI-vel szerdán. A Ráday Mihály Emlékprojekt keretében megvalósuló, közösségépítő program negyven épület múltját tette megismerhetővé és kutathatóvá.

Kép a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárról
(Forrás: Wikipédia / desperado / CC BY 2.5 hu)

A kezdeményezés során fotókkal, interjúkkal, valamint levéltári és digitális források felhasználásával dolgozták fel a Király utca Kiskörút és Nagykörút közötti szakaszának történetét. Az erőfeszítéseknek köszönhetően egy olyan várostörténeti adatbázis jött létre, amely 40 épület múltját mutatja be több száz fénykép és interjú segítségével - olvasható a tájékoztatóban.

A civileket is mozgósító projekt a néhai Ráday Mihály televíziós 1980-as évekbeli kezdeményezésére épült, melynek során a városvédő egyszerű állampolgárok százait mozgósította a főváros belső városrészeinek feltárására. A mostani kutatás ehhez hasonlóan szintén a közösségi tudományos megközelítés alapján valósult meg.

A projekt szakmai vezetője N. Kósa Judit történész volt, míg a megvalósítást Kuczkó Andrea, a FSZEK Körúti Könyvtárának vezetője koordinálta. A résztvevők munkáját módszertani képzések és folyamatos szakmai támogatás segítette.

A program tapasztalatairól videósorozat érhető el a könyvtár YouTube-csatornáján és a Budapest Elektronikus Archívumban, valamint szakmai tanulmány is készült, amely bemutatja, hogyan valósítható meg a közösségi tudomány a közkönyvtári gyakorlatban, és milyen szerepe lehet ebben az önkéntesek bevonásának.